Mielőtt belépnénk a volt Református Kollégium kapuján (1948 őszén), megemlékezem a piariban történt röpcédulázásról, amikor is a házi guminyomtatómmal sokszorosított röpcéken tanítási szünetet kértünk a magyar forradalom századik évfordulójára, március 15-ére.
Az emeleti ablakból szórtuk barátaimmal a röpcédulákat a nagyszünetben. Szerencsénkre a tanáraink eme „forradalmi tettet” elhallgatták, amúgy pedig a város magyarsága is megünnepelte az évfordulót. Volt iskolánkat az állam szeptember 11-én vette át Szántó Béla tanárunk – megbízott igazgató – és Nicolae Vornicu felügyelő, valamint dr. Simon Tamás paptanár, igazgató jelenlétében. Szomorú emlékünk az egyre terjeszkedő kommunista hatalom térhódításáról.
Mi már a szintén államivá vált volt Református Kollégium – ekkor 2-es számú Fiúlíceum (fotó) – emeleti osztálytermeiben kezdtük el a X. osztályt. Osztályfőnökünk a kitűnő tanár és irodalomtörténész, dr. Nagy Géza lett, aki a következő évben érettségire állította népes A és B osztályainkat. Két, számomra fontosabb baráttal bővült a baráti köröm, Horváth Attilával és Uray Zoltánnal. Iskolánk igazgatója, dr. Árkossy Sándor földrajzot tanított, és igyekezett kordában tartani a nehezen rendszabályozható kamaszokat. Néhány kiemelkedően „vagány”, mint B. Feri, P. Sándor, M. Árpád (Morezson) nem kevés fejfájást okozott osztályfőnökünknek és igazgatónknak. Csupa vagányságból a Házsongárdi temető kriptáiban kutakodtak, sőt, még az iskola raktárát is felfeszítették egy éjszaka, amiből majdnem kicsapás lett. A tanár–diák „vegyes bizottság” megmentette ettől őket fogadkozásaik hatására.
Volt kevésbé komoly esemény is. Mivel osztályunk ablakai a Tordai út elejére néztek, s ott egy elég leromlott magánházban falusi fuvarosok kéjvágyát elégítették ki az erre szakosodott leányok, mi szünetekben az ablakból a díjként fát aprítókra mindenféle disznóságot üvöltöttünk. Panaszt tettek. Rohant be Árkossy, és a sárga földig leteremtett iskolánk hírnevére hivatkozva. Humorosabb volt az, amikor Farkas Zolti (Bonifác) osztálytársunkat a három fiú elvitte a Forduló utcába a lányokhoz. Persze, Zolit valami mesével megetették, és odaérve befizették a taxát, majd belökték a lányok közé. Szegény Zoli a maga ártatlanságával alig tudott onnan kimenekülni a lányok sivalkodása és kacagása közepette. Ebben az évben (1949) megszüntették az addig törvényes nyilvánosházak működését. A lányokat összegyűjtötték és munkára fogták. Osztálytársaim, a már „beavatottak” mutatták a szünetben, hogy nemi szervükön gyászszalagot viselnek. Persze, röhögés.
A jó hangulatú történetek mellett komolyabb dolgok is történtek baráti körömben, de erről legközelebb.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
