Központosít az adóhivatal

2016. január 21., csütörtök, Közélet

Tegnap érkezett a megyei pénzügyi hivatalba az az átirat, amely véglegesíti a regionális központhoz kerülő közepes vállalatok listáját. Ennek értelmében az átállási időszak után, várhatóan március elsejétől 56 közepes háromszéki cég adóügyeinek kezelése kerül a brassói központba.
 

  • A megyei pénzügyi hivatal épülete Sepsiszentgyörgyön. Albert Levente felvétele
    A megyei pénzügyi hivatal épülete Sepsiszentgyörgyön. Albert Levente felvétele

 A megyei hatóság vezetőjének közlése szerint a megye pénzügyi forgalmának így mintegy hetven százaléka immár nem tartozik a megyei adóhatósághoz, hiszen a 17 nagyvállalat adóügyeit (ami a megye forgalmának mintegy felét adja) továbbra is a fővárosban bonyolítják le. Ambrus Attila szerint ez az adóügyek központosítását jelenti, nevezetesen azt, hogy az itt megtermelt javak hetven százalékáról semmilyen információval nem rendelkezünk. Egyben nyolc állás is megszűnt a megyei pénzügynél (elbocsátásra várhatóan nem kerül sor), miközben a brassói regionális központban száz új munkahelyet hoztak létre, hiszen a központi régióból mintegy ezer cég került a regionális pénzügyi hivatal ügykezelésébe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2016-01-21: Család - Puskás Attila:

Emléktöredékek 19. (Új iskola – bővülő baráti kör )

Mielőtt belépnénk a volt Református Kollégium kapuján (1948 őszén), megemlékezem a piariban történt röpcédulázásról, amikor is a házi guminyomtatómmal sokszorosított röpcéken tanítási szünetet kértünk a magyar forradalom századik évfordulójára, március 15-ére.
2016-01-21: Belföld - :

Nem jár különnyugdíj az önkormányzati vezetőknek

Megbukott az alkotmánybíróságon az önkormányzati vezetőknek különnyugdíjat előirányzó törvénytervezet: a taláros testület tegnap egyhangú döntéssel megállapította, hogy az alaptörvényt sérti a szenátus által tavaly decemberben elfogadott jogszabály.