Megbukott az alkotmánybíróságon az önkormányzati vezetőknek különnyugdíjat előirányzó törvénytervezet: a taláros testület tegnap egyhangú döntéssel megállapította, hogy az alaptörvényt sérti a szenátus által tavaly decemberben elfogadott jogszabály.
A kihirdetésre küldött törvénytervezet ellen a kormány emelt alkotmányossági kifogást arra hivatkozva, hogy kiváltságokat vezet be egyes önkormányzati vezetők számára, visszamenőleges hatálya van, és nem nevezi meg a költségvetési forrásokat.
A szenátus által elfogadott törvény alapján a polgármesterek és helyetteseik, valamint a megyeitanács-elnökök és helyetteseik a tisztségért járó munkabér 26–79 százalékának megfelelő nyugdíj-kiegészítést kaptak volna mandátumuk időtartamának függvényében, amikor elérik a nyugdíjkorhatárt. A tervezet szerint azok nem részesültek volna a pótlékban, akiket önkormányzati vezetői tisztségük idején elkövetett korrupciós bűncselekményért jogerősen elítéltek. Ez viszont hátrányos megkülönböztetésként értelmezhető azokkal szemben, akiket például hűtlen kezelésért vagy sikkasztásért ítélnek el – mutatott rá az alkotmánybírósági döntésről beszámoló média.
A bukaresti kormány az alkotmányossági óvásban rámutatott: hiányzik a törvénytervezetből a költségvetési forrás megjelölése is. A kabinet számítása szerint több mint 16 ezer haszonélvezője lehetett volna a törvénynek, ami csaknem félmilliárd lejjel növelné az adócsökkentések és közalkalmazotti béremelések miatt amúgy is 3 százalékos GDP-arányos deficithez közelítő költségvetési hiányt.
Az alkotmányellenesnek bizonyult törvénytervezetet visszaküldik a parlamentbe, hogy a törvényhozás kiigazítsa a kifogások alapján.