Bőven akadt dolguk a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállót működtető Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak a fagyos időjárás miatt. A Sing-Sing tömbházban működő szálló hatvan fekhelyét eddig legtöbb negyvenöten vették igénybe, a szolgálat munkatársai három kiskorút is bevittek tegnap hajnalban, s az utcán maradókat most is felkeresik.
A keddről szerdára virradó éjszaka – amely az idei tél eddigi leghidegebbje volt – 41 hajléktalan döntött úgy, hogy bevonul a szeretetszolgálat által működtetett intézménybe. Székely Róbert, a menhely működtetője szerint az elkövetkező napokban is legtöbb 45 emberre számítanak, mivel továbbra is vannak, akik nem akarnak élni a lehetőséggel. Szintén a szóban forgó éjszakán a csendőrség riasztása nyomán a mentőszolgálat a menhelyre szállította azt a három hetei kiskorút (tizenévesek mindannyian), akik már több éve az Építők úti vasúti híd alatt tanyáznak. A szeretetszolgálat munkatársai a korábbi években már többször felkeresték a fiatalokat, próbálkoztak hazaszállításukkal is, viszont mindhárman újra és újra visszatérnek.
A fagyos éjszakák ellenére a megyeszékhely területén továbbra is 10–12 olyan hajléktalanról tudnak, akik – mint arról korábban már beszámoltunk – nem hajlandóak bevonulni a szállásra, mivel nem fogadják el a szabályokat. Közülük a párt alkotó nő és férfi egy használaton kívüli vasúti házban rendezkedett be, de a volt Trident-épület melletti egykori kazánházban is élnek páran, illetve a szolgálat újabb nőt fedezett fel, aki a vasúti sínek mellett lakik. Székely Róbert elmondása szerint berendezkedett, még egy kályhát is szerzett magának. A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei, akár az elmúlt években, most is felkeresik ezeket az embereket, meleg teát és ennivalót visznek nekik. A szállón ugyanakkor kibővítették a szolgáltatást, napközben 12 és 14 óra között a melegedőben teával és élelmiszerrel fogadják a hajléktalanokat.
A menhelyre a rászorulók 18 órától vonulhatnak be, a nők és a férfiak külön kapnak szállást, tisztálkodási lehetőségük van, és meleg ételt is kapnak. A szállást reggel nyolcig vehetik igénybe, és be kell tartaniuk a szigorú szabályokat, így például ittasan nem fogadják őket, és bent sem fogyaszthatnak szeszes italt, ellenkező esetben legtöbb egy széket kapnak, amelyen meghúzhatják magukat, de a többi szolgáltatást nem vehetik igénybe.