A film főszereplője, Röhrig Géza szerint a forgatás közben egyáltalán nem az motiválta az alkotókat és színészeket, hogy a Saul fiából sikerfilm legyen. „Persze, hogy örülök az Oscar-díjra való jelölésnek, mivel úgy gondolom, hogy a Saul fia fontos film. Leginkább azonban azt szerettük volna, ha sokan látják”. A Saul fiának esélyeiről kijelentette: „Nem foglalkozom az esélylatolgatással, nem is értek hozzá. Az életem, ahogy a rendező Nemes Jeles Lászlóé is, most február 28-áig alárendelődik ennek a filmnek, aztán az Oscar-díjosztással a történet nagyjából véget ér. Addig megpróbáljuk hírét kelteni nemcsak a filmnek, hanem annak, amiről a film szól.” Szerinte a Saul fia utolsó üzenet, hiszen a holokauszt túlélői és elkövetői is kihalnak, „a történet és mi is magunkra maradunk”. „Mint négygyerekes apa arról akartam üzenni saját gyerekeimnek is, hogy milyen törékeny a civilizáció, pláne a miénk, a nyugati, az úgynevezett euroatlanti civilizáció. Az erkölcsi nihilizmussal szemben az ész, a felvilágosodás értékei mennyire sérülékenyek, törékenyek. Milyen hamar romba dőlhet egy értékrend, és a film azt a kérdést veti fel, remélhetőleg nagy erővel, hogy min múlik az, hogy valaki extrém körülmények között is ember tud maradni, és min múlik, hogy ha nem” – magyarázta Röhrig. Elmondta, „a film a holokausztot jeleníti meg, de valójában a kegyetlenségről, a népirtásról szól. Arról, hogy adott esetben az emberek milyen könnyen lépnek túl a saját felfogásukon, vallott nézeteiken. Mi, emberek kicsik vagyunk.”
„Még csak tizenöt év telt el a 21. századból, de az már világos, hogy tévedtünk, ha azt hittük, hogy a huszadiknál véresebbet nehéz elképzelni. Azt már mindenki érzi, hogy a káosz felé tart a világ, és ez még egy optimális forgatókönyv, mondhatnám azt is, hogy a levegőben van, hogy háborúk felé tartunk. Léteznek korszakok, amelyek összébb hozzák az embereket, most viszont egy centrifugális korszakot élünk, tehát az emberek és a lelkek közötti távolság nő, és veszélyérzet van bennünk. Bennem is, féltem a gyermekeimet” – tette hozzá.
Egyetemes üzenetével Röhrig ugyanakkor kimondottan magyar filmnek tartja a Saul fiát: „Azt hiszem, hogy csakis a világnak ebben a részében születhetett meg ez a film. Az a tény, hogy Auschwitz minden harmadik áldozata magyar anyanyelvű volt, nyomásként hatott a film készítőire. A történelem bennünk él, nem tudom elképzelni, hogy ez a film máshol születhetett volna meg.” Kijelentette: „Fontos pillanatban érkezett ez a film, és tiszta vizet önt a pohárba. Semmi szükség nem volt még egy szentimentális holokausztfilmre, ahogyan a témához eddig közelített a filmművészet. A Saul fia szembesítés, zsigeri megtapasztalás, ami túlmutat minden részleten. Nem zsidó, magyar, lengyel, német ügyről van szó, hanem az emberi családról. Tartozunk a Soában megölt cigányoknak, melegeknek, zsidóknak, értelmi fogyatékosoknak azzal, hogy nem felejtjük el őket. Arról szól, hogy hogyan jutottunk el idáig, és nem Hitlerrel kezdődött, hanem hosszú történeti folyamat kulminált Ausch­witzban. A fő kérdés, hogy neki tudunk-e feszülni a hajókormánynak úgy, hogy valahogy irányt váltson. Ez a mi gyalázatos és siralmas történelmünk, és nincsen okunk túl sok optimizmusra.”
Az eddig készített holokauszt-filmek Röhrig szerint nem értek el ugyanilyen hatást. Az olasz színész-rendező Roberto Benigni 1999-ben Oscar-díjat nyert Az élet szép című filmjét Röhrig Géza történelemhamisításnak nevezte. Ezek a filmek zömében sikertelenek, Walt Disney és Hollywood cukormázával megríkatják a nézőt és megkönnyebbülést nyújtanak – tette hozzá. Röhrig Géza elmondta, Nemes Jeles László és az operatőr Erdélyi Mátyás hét évig dolgozott a filmen: „Világos volt számunkra, mi nem akarjuk, hogy sírjon a néző, ennél maradandóbb hatást szerettünk volna, hogy az alkotás az embert ne csak érzéseiben, hanem egész lényében rázza meg.”