Több száz migráns csapott össze a francia rendőrség erőivel az észak-franciaországi calais-i menekülttáborban szerda este, a hatóságok könnygázt vetettek be tömegoszlatásra – közölte a francia hírügynökség tegnap. Mintegy 300 menekült tett kísérletet arra, hogy égő szeméttel és gallyakkal megállítsa a forgalmat a menekülttábor melletti úton, amely a calais-i kikötőhöz vezet.
A menekültek sátortábora felett sűrű füst terjengett, amikor a hatóságok feloszlatták a migránsok tüntetését a késő esti órákban. A megyei prefektúra korábban ultimátumot intézett a tábor lakóihoz, hogy ürítsenek ki egy 100 méter széles területet a szóban forgó út mellett. A hatóságok szerint a sátortábor túl közel helyezkedik el az úthoz, a forgalom és a menekültek biztonsága érdekében pedig szükséges a terület megtisztítása a sátraktól. Az ultimátum szerda délután járt le. A migránsok folyamatosan azzal próbálkoznak, hogy az úton haladó járművekre felkapaszkodva jussanak el Nagy-Britanniába a Csatorna-alagúton keresztül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.