A bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János elmondta, 72–73 intézmény, költségvetési szerv van a kormány célkeresztjében, ezeknek felmerül a megszüntetésük akár jogutóddal, akár jogutód nélkül.
Kérdésre elmondta, hogy a lista összeállítására ő kapott megbízást a kormánytól. Jelezte, 50 ezer ember dolgozik ezekben az intézményekben. Kifejtette: 2016-ban a járási hivatalokban rendezik a feladatokat, ez 16 ezer ember munkáját érinti az első félévben, majd a második fél évben ugyancsak 16 ezer ember munkáját érinti a kormányhivatalokban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.