Két fotótárlat nyílt a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában: Nézőpont (Moldován Zsolt és Deme Tamás képei) és Életképek (Máthé Zoltán, Bimbó Botond) címmel. Lung László Zsolt, a Vigadó igazgatója elmondta: a kiállítás a december 20-án felavatott galéria második tárlata, melyet a KreaKids Stúdió és a CsomóPont hozott tető alá. Erőss Sándor, a KreaKids Stúdió egyik vezetője elmondása szerint a stúdió és a CsomóPont tavalyi első közös táborában készült fotókat állították ki.
Deme Tamás és Moldován Zsolt Felső- és Alsócsernáton fotóarchívuma alapján megkereste Gere István, Bortnyik György, id. Haszmann Pál és pár ismeretlen fotós főként kúriákat, más házakat megörökítő fotóit, majd újrafotózták az épületeket. Az általuk készített képeken múlt és jelen szervesen kapcsolódik egymáshoz, látható Csernáton épített öröksége.
Máthé Zoltán és Bimbó Botond fekete-fehér portréfotóikat csernátoni sétájuk során készítették, mindegyik fotóhoz pár soros frappáns szöveget írtak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.