A múlt hétEltévedt bevándorlók

2016. január 26., kedd, Jegyzet
Kuti János

Amikor meghallottam, hogy 60 bevándorló érkezett Szerbiából Temes megyébe, egészen felvidultam. Arra gondoltam, hogy ezek a bevándorlók tudhatnak valamit, amit mi nem. Őket az embercsempészek pontosan felvilágosítják, mi is vár rájuk azokban az országokban, ahová mennek. Ezért kezdtem reménykedni, hogy nálunk is olyan jó élet lesz, mint például Németországban vagy Svédországban, és erről titkon értesülvén akarnak hozzánk jönni.

Aztán mihelyt megnyilatkoztak, egészen kedvemet szegték. Ugyanis egyértelműen kijelentették, hogy ők márpedig Németországba szeretnének eljutni. Két eset foroghat fenn. Vagy úgy jártak, mint az a két afgán, akik még szeptemberben, rossz térképet használva, véletlenül keveredtek ide, és mihelyt rádöbbentek baklövésükre, sírva fakadtak, vagy abban reménykedtek, hogy innen könnyebben tudnak továbbmenni Németország felé, míg a magyarok itt is nem húznak kerítést. Jó lesz, ha igyekeznek a kertépítéssel, míg a ránk kiszabott kötelező 6300 bevándorlót kézhez nem kapjuk, mert ha ide kényszerítik őket, rögtön tovább is állnak. Hogy itt tartsák őket, az osztrákok is segíteni fognak a magyaroknak a dróthálóépítésben, minket meg nem vesznek fel a schengeni övezetbe, sőt, visszavezetik a kötelező és szigorú határellenőrzést is.
A bevándorlók közben szorgalmasan ömlenek. Az osztrákok, akik korlátlanul, rezesbandával és virágesővel fogadták őket, most 37 500-ra akarják korlátozni az idén befogadottak számát. Azokat, akik nem azt vallják, hogy Ausztriába vagy Németországba készülnek, mindaddig visszatérítik, amíg meg nem tanulják, hogy mit kell mondaniuk.
Svájc el akarja kobozni a bevándorlóknál levő, ezer eurót meghaladó pénzösszeget vagy ezen értéken felüli javaikat. Gondolom, azért, hogy pénzüket svájci bankokban tartsák.
A dán parlament is ehhez hasonlóan akar cselekedni, csak az összeg határa náluk 1340 euró lenne.
De a németek is pénzben gondolkodnak. Mivel úgy néz ki, nem elég az előirányzott euró a menekültválság kezelésére, újabb illetéket akarnak a benzinre sózni. Mi, állandóan el akarván érni a nyugati civilizációk színvonalát, a benzinárral felzárkóztunk, úgyhogy már drágább, mint például Magyarországon, és remélhetőleg mi is rögtön bevezetjük a pótadót, és akkor nem keletkezik hiány az államkasszában, például a pofátlan pótnyugdíjak kifizetése miatt.
A németek jó tervezők. Van már úgynevezett titkos B tervük is a menekültkrízis megoldására. Eszerint Angela Merkel kancellár asszonyt kiebrudalnák a kancellárságból, és helyébe párttársát, a pénzügyminisztert tennék, aki előzetesen Bécset értesítve lezárná a német határt, és a menekültek egy részét kiebrudalná Németországból.
Addig is szívesen fogadják őket, de már diszkriminálják, mert például egy észak-rajna-vesztfáliai településen motelben lakó menedékkérő, letelepedési engedélyre váró társaságtól megvonták azt a kedvezményt, hogy ingyen mehessenek a fedett uszodába wellnesszezni, ugyanis ott botrányosan viselkedtek, illetlen szavakat, valamint kezüket használva inzultálták a nőket. Csak akkor fogadják ismét, ha megnevelik magukat, revideálják viselkedésüket.
Pedig nem ez a jó megoldás. A kölni imám is megmondta, hogy az ottani szilveszteri kilengésekért a nők voltak a hibásak, mert félmeztelenre vetkőzve és illatfelhőbe burkolódzva flangáltak az utcán, ezzel provokálva a jámbor bevándorlókat. Az így megvádolt nők viszont azzal védekezhettek volna, hogy nem parfümöt használnak, csak kölni vizet. Az uszodákba meg menjenek csakis olyan hölgyek, akik szeretik, ha simogatják, ha lapogatják, inzultálják, molesztálják őket.
A többiek pedig ruhásan menjenek a medencébe, akár az arab hölgyek, akik felöltözve fürödnek a tengerben az afrikai partoknál.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2016-01-26: Közélet - :

A prefektusért aggódnak (Összekaptak a románok)

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának igazgatótanácsa nyílt levélben kéri Dacian Cioloş államfőt, hogy ne engedjen az öncélú politikai nyomásnak, és ne váltsa le Sebastian Cucu prefektust, mert „Kovászna és Hargita megyében, ahol a helyi közigazgatást kizárólag az RMDSZ vagy más magyar pártok ellenőrzik, a törvényesség betartatásának egyedüli eszköze a prefektusi intézmény”.
2016-01-26: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Barangolás a költészetben (Magyar kultúra napja)

Jó hangulatú, az irodalom külső környezetére és a belső folyamatokra is rávillantó verses barangolást szervezett a kolozsvári Sétatér Egyesület Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban a magyar kultúra napján, és ha nincs ugyanabban az órában több más rendezvény is, bizonyára többen hallgatták volna a meghívott négy költőt a Gábor Áron Teremben. De aki ott volt, azok számára elrepült a bő másfél óra, és barátságosabb lett a téli este.