Görögország elhanyagolta kötelezettségeit

2016. január 28., csütörtök, Világfigyelő

Görögország súlyosan elhanyagolta a schengeni külső határok védelmére vonatkozó kötelezettségeit a migrációs válság közepette – közölte az Európai Bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke tegnap Brüsszelben.
 

Valdis Dombrovskis ezt azután jelentette ki, hogy a biztosok kollégiuma megvitatta a Görögországra vonatkozó schengeni értékelési jelentés tervezetét. A nem nyilvános jelentéstervezet a tagországok és az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) szakértőinek egy előre be nem jelentett novemberi helyszíni látogatásán alapul. A dokumentum készítői, noha elismerik a görög hatóságok leterheltségét, megállapítják, hogy a migránsok tényleges azonosítása és regisztrációja nem történik meg. Előfordul, hogy az ujjlenyomatokat nem viszik be a rendszerbe, nem ellenőrzik mindig az úti okmányok hitelességét, és nem vetik össze azokat minden esetben az alapvető biztonsági adatbázisokkal.
Az uniós biztos elmondta, hogy bár tavaly november óta a görög hatóságok fokozták erőfeszítéseiket, ez még mindig nem elegendő, továbbra is komoly hiányosságok tapasztalhatók. Ha a tagállamok többsége elfogadja a tervezetet, akkor a bizottságnak akciótervet kell kidolgoznia Athén számára. Ebben az esetben Görögországnak három hónapja lesz arra, hogy eleget tegyen az előírásoknak, máskülönben szankciókat vezethetnek be ellene a schengeni egyezmény értelmében. Dombrovskis mindemellett hangsúlyozta, a migrációs válság kezelése terén tapasztalt hiányosságok nem lesznek hatással a Görögország számára tavaly jóváhagyott, három évre szóló 86 milliárd eurós segélycsomagra.
Az uniós tagországok hétfőn felszólították az Európai Bizottságot, teremtse meg a lehetőségét annak, hogy a belső határellenőrzést akár két évre is vissza lehessen állítani a schengeni övezeten belül. A Frontex adatai szerint a menekültáradat a tél beálltával sem mérséklődött jelentősen. Novemberben 150 ezer, decemberben 108 ezer menekült lépett Görögország és Olaszország területére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2016-01-28: Világfigyelő - :

Auschwitz, az intő jel

Auschwitz mindig intő jel lesz, arra figyelmeztet, mi történik, ha a hatalom tévútra tér, ha a társadalom életében gyűlölet uralkodik el, ha megsértik a nemzetközi jogot, és a nemzetközi közvélemény erre nem reagál idejében – jelentette ki az auschwitzi haláltáborban tegnap elhangzott beszédében Andrzej Duda lengyel elnök.
 
2016-01-28: Világfigyelő - :

Támogatják az egységes Kínát

Washington továbbra is tartja magát az „egy Kína” elvhez és a kapcsolatokat megalapozó három korábbi kínai–amerikai közös közleményhez. Erről John Kerry amerikai külügyminiszter biztosította kínai vendéglátóját, Vang Jit a két fél pekingi tárgyalásain.