Washington továbbra is tartja magát az „egy Kína” elvhez és a kapcsolatokat megalapozó három korábbi kínai–amerikai közös közleményhez. Erről John Kerry amerikai külügyminiszter biztosította kínai vendéglátóját, Vang Jit a két fél pekingi tárgyalásain.
Ennek azért volt jelentősége, mert a nemrég megtartott tajvani választásokon a függetlenségpártiként ismert, ellenzéki Demokratikus Haladás Párt (DPP) jelöltjét választották meg elnöknek, s a törvényhozásban ugyancsak a DPP szerzett többséget. Peking azóta óvatos gyanakvással figyeli, hogy az új elnök megnyilatkozásai alapot adnak-e a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatok további békés építéséhez.
Kerry a határozott washingtoni álláspontot, miszerint az amerikai kormány csakis egy Kínát ismer el, amelynek Tajvan a része, s nem támogatja Tajvan függetlenségét – nyilvános sajtótájékoztatóján is megerősítette. Vang Ji ezzel kapcsolatban megállapította, bármilyen változások is következnek be Tajvanon, az az alapvető tény, hogy a kínai szárazföld és Tajvan egyetlen Kína része, nem változott és nem fog megváltozni. Egyúttal arra hívta fel az Egyesült Államokat, hogy konkrét lépésekkel támogassa a Tajvani-szoros két partja közti békés fejlődést.
A kínai kormány tajvani ügyekért felelős hivatalának szóvivője emlékeztetett arra is, hogy a kapcsolatok politikai alapja az úgynevezett 1992-es konszenzus, amely épp az „egy Kína” elvet foglalta magában, továbbá Tajvan függetlenségének az elvetése. Ma Hsziao-kuang szóvivő beszámolt arról, hogy a hivatal vezetője a napokban találkozott Antony Blinken amerikai külügyminiszter-helyettessel, akivel arról beszéltek, hogy a választások hozta új helyzetben a béke és stabilitás kihívásokkal és bizonytalanságokkal terhelt. A szóvivő külön is felhívta a figyelmet az 1992-es konszenzus jelentőségére, s kifejezte: Peking ennek elismerését és a korábbi megállapodások érvényben tartását várja a május 20-án beiktatandó új tajvani vezetőtől, Caj Jing-ventől. A további tárgyalások lehetősége is ettől függ.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.