A ,,Domnu Kálmán" megszólítás a mai napig visszatér a hajdani kuncsaftok telefonhívásaiban, s a céget ma vezető Tibor fiát is így aposztrofálják néha telefonon a régi megrendelők, pedig a cégalapító még 1995-ben elhunyt, s azóta az utód irányítja családi közreműködéssel a munkát. A megszólítás jól illusztrálja, hogy a családi vállalkozás megmaradt eredeti tevékenységi körében, s hogy fiára átszármazott az a bizalmi tőke, melyet az édesapa keresett meg. Sorozatunkban kiemelkedő hely illeti meg a Zsigmond-céget: jelenleg huszonkét alkalmazottnak ad kenyeret, a szűkebb családtagokat leszámítva is meghaladja számuk a másfél tucatot. A járművek, mezőgazdasági gépek lelkének, a hajtóműveknek, a belső égésű motoroknak a javítására szakosodtak Zsigmondék. ,,Robogótól a kamionokig, kompresszorokig végzünk főtengely-köszörülést, hengerfejjavítást, hengerfúrást, honolást, hüvelyfúrást, hajtókar-perselyezést." A cég tehát viszonylag szűk területre szakosodott, annál érdekesebb, hogy viszonylag nagy alkalmazotti számát évtized óta tartani tudja. Ezt nyilván a kuncsafti kör kiszélesítése útján érhette csak el.

A szövetkezeti láncszem

No de hogyan lesz a barkácsszenvedélyből és szakmunkás-képzettségből előbb műhely és mára cégnek nevezhető vállalkozás? Egy sajátos közbeeső láncszem beiktatásával, melyet a szocializmus körülményei közt is némi szabadsággal rendelkező és Háromszéken a hetvenes évekig domináns gazdasági formának számító szövetkezeti hálózat nyújtott. A gyökerek persze annál is messzebb nyúlnak.

— A családi hagyomány szerint nagyapámnak már 1918-tól mozdonygépészi oklevele és sofőrkönyve volt. Édesapám gyermekkorában Bikfalván traktorral, cséplőgéppel dolgoztak, s amikor oda érett, Barcarozsnyón tanulta ki a fémforgácsolást — meséli ifjabb Zsigmond. — Utóbb a brassói fegyvergyárban vállalt munkát, s ingázásból hazatérve a délutánjai motorbicikli-javítással teltek már a hetvenes években. Addig-addig, hogy 1979-ben otthagyta a gyárat, és a szentgyörgyi Fa-Fém Szövetkezet segítségével műhelyt nyitott a családi háznál. A garázst alakította át, bővítette ki, és két szövetkezeti alkalmazottal beindította a műhelyt. A javítóműhelyben ő mint egységfelelős a motorjavítást magának tartotta fenn, s a nyolcvanas évekre olyan hírnévre tett szert, hogy ami külföldi autó, Skoda, Moszkvics, Lada, sőt, a szászoknál már Ford, Opel is volt a környéken, előszeretettel hordták hozzá.

Ifjabb Zsigmond a rendszerváltás éveiben érettségizett a szentgyörgyi, ma Puskás Tivadarnak nevezett szakközépiskolában, katonai szolgálata után saját műhelyükben állt munkába.

— Édesapám 1990-ben megvette a cég mai telkét, s építkezésbe fogott. Kezdetben házi gyártmányú, traktorgyárból kiselejtezett, átalakított gépeink voltak. Lassan tudtuk felújítani a gépparkot egy év, egy gép ütemben, de 1997—98-ig még sok volt a házilag készült szerszámgépünk.

Ha meggondoljuk, mennyi másodkézből vásárolt autó fut az országban, Zsigmondéknak sokáig lesz még munkájuk. Erre jegyzi meg a 37 éves cégvezető, hogy szakszervizeknek is végeznek munkát, egy átlagos szerviz nincs arra felkészülve, hogy főtengelyt köszörüljön.

A megrendelői körre jellemző, hogy beléptemkor egy brăilai kuncsafttal beszélgetett, s azt állítja, az otopeni-i Agro Farmer nagyobb cég mezőgazdasági gépeit javítják, neves márkaképviseletekkel, a New Holland-, a Claas-, a Case-, a Fregusson-képviseletekkel, a közeli Volkswagen-, a Mercedes- stb. szervizekkel tartanak fenn állandó kapcsolatot, dolgoznak nekik megrendelésre.

— Én nem azt mondom, hogy ’90-ben nem köszörültük meg jól a Dacia-főtengelyt, de ma biztosan jobban elvégezzük a munkát, mert felújítottuk gépparkunkat. Embereim is tapasztaltabbak, egy részük évtizede, tizenöt éve dolgozik nálunk.

Gépimádat

A tágas műhelybe úgy vezet be ifjabb Zsigmond, mint más a kincsestárába vagy óvott értékei közé, érezni szavának hangsúlyán a féltő szeretetet, mellyel gépeit övezi. Abból, amit mond, kiderül, tulajdonképpen e szerkezetek körül forog a cég és a család egész élete, nemcsak munkaidejüket tölti ki e szenvedély, illetve a már jó ideje egzisztenciát nyújtó elfoglaltság.

A műhelyen meglátszik, hogy folyamatos bővítéssel és a telek alakjához idomulva lett ily tágas és hosszú, de a gépek számának növekedése is újabb területet követelhetett. Az okos és régebbi, köztük egészen új szerszámgépeken is a gondos kezelői figyelem nyomai, e műszak utáni, csendes órában példás rend és tisztaság mindenütt.

— Amire büszke vagyok, hogy szinte teljes egészében kicseréltük a gépparkunkat 1997 óta. Pályázat segítségével, banki adósságot vállalva, ezzel-azzal, de sikerült.

A cégvezető munkatársait dicséri, a jó csapatmunkát emeli ki.

— Kétharmaduk uzoni, egyharmaduk szentgyörgyi, sőt, van egy barátosi is. Az egykori IMASA-ból, a IAIA-ból kiváló mesteremberek és pár fiatalabb, aki az itteni sajátos feladatokhoz sikerrel hozzáidomult. Nagyban különbözik a munkánk az üzemi sorozatgyártástól, s az egymás keze alá dolgozás is legalább olyan fontos.

A cégvezető úgy véli, a tíz- és tizenötmillió közti átlagbér, a jó körülmények — például télen is legalább húsz fok van a műhelyben —, a tisztaság és a kiváló felszerelés hozzájárul ahhoz, hogy jó részük évtizede kitart a cég mellett. Bevallja, fel szeretné újíttatni az épületet is, kívülről tataroztatni, de erre egyelőre nem futja, még gépbeszerezéssel is adósa önmagának.

A motorgép-megmunkálás műfajában tudomása szerint általában nyolc-tíz fős műhelyek működnek Magyarországon, ritka a húszfős köztük. A maguk sikerét azzal magyarázza, hogy ,,nagy a tradíciónk, ismertek vagyunk, tágabb a kuncsafti körünk, és itt vagyunk Románia szívében".

A piac

Számlatömböt forgatva mondhatjuk: Udvarhelytől Brassóig és Alexandriától Brăiláig sok településnév előkerül, a szomszédos Moldva is szerepel a megrendelői székhelyek közt. A konkurencia? ,,Sunyi konkurencia még a szomszédban is van, de hasonló profillal működnek Szentgyörgyön is. Brassóban csip-csup feladatokra négy-öt kisebb. Nagyságrendben minőségileg hozzánk hasonlók már távolabb, Marosvásárhelyen vagy a fővárosban."

Amúgy családi a munkamegosztás, az édesanya és egy rokon könyvel, az alkatrész-kereskedést pedig a húga vezeti. ,,A szükség vitt rá, hogy alkatrész-kereskedést is nyissunk. Valamikor nagy nehézségek árán Magyarországról dugva, lopva, táskában, csomagtartóban hozott alkatrészekkel dolgoztunk. Mára az alkatrészimportőröktől szerezzük be, amire szükség van, illetve ők kínálták fel a lehetőséget, hogy kereskedhessünk. Behozzák, csak vedd át. Elektronikus kereskedelmet űzünk. Annyi az egész, hogy a beazonosításhoz kell érteni. Nem mindegy, hogy egy 2000-es Fordba azt hozom-e, ami illik bele. Persze, az alkatrészt a kuncsaft megkapná másutt is, a gépmegmunkálás vonzza ide igazából. A kereskedelemben pedig a gyorsaságra és a mérsékelt árakra törekszünk.

A jövedelmezőségről úgy véli, ,,e műfajban egyszerre nagyon nagyot kaszálni nem lehet. Nem mindegy, hogy egy héten három Rába-tengelyt köszörülünk, és egy New Hollandot sem, vagy három New Hollandot és egy Rábát. Hiába ugyanaz a nagyság, az ára más. A kilencvenes évek? Nem mondhatnám, hogy jobbak voltak, mint a mostaniak. Arra törekedtünk, hogy megéljünk — olyan még nem volt, hogy a béreket ne tudjam kiadni —, és egy kicsit fejlődjünk is, azaz befektethessünk a gépekbe. A kisember mindig rendesen fizet, a nagyobb cégekkel előfordul, hogy halasztást kérnek. Ezért arra törekszünk, hogy a munkálat legalább 60—70 százalékban legyen kifizetve, amikor a motort elviszik."

Reklámra keveset költenek, a Pagini Aurii cégnévsorból nem hiányoznak, szponzoralapjukat apró tételekben az iskola, az óvoda, az egyház kapja. Lokálpatriotizmusáról annyit árul el, hogy ,,már a nyolcvanas években zúgatták, hogy várost kellene Uzonból csinálni, csak azt nem tudták eldönteni, hogy ez a falu város vagy inkább ez a város falu". Ő maga az utóbbira szavaz, bár méltányolja a nagy infrastrukturális fejlesztést, csatornázást, vízvezeték-szerelést, mely most zajlik.

Az ágazat — ahogy fogalmaz: a műfaj — kilátásairól óvatosan nyilatkozik:

— A kilencvenes években egy ismerőssel jártunk Svédországban, ott akkor több volt a használt motor, egy ilyen műhelyben kilenc-tíz alkalmazottal dolgoztattak. Ezért nálunk az a jó, ha tartani tudjuk e létszámot, bővítésre nem gondolok. Kapacitásnövelés, új gépek révén persze elérhető, hogy naponta ne két-három, hanem hat-hét főtengelyt lehessen megköszörülni például. Külön kapcsolatot építünk ki a szervizekkel, ez kiegyensúlyozóan hat. Hasonlóképpen nagyobb cégekkel, melyek szállító járműveikre a főjavításokat — teszem azt, egy céljárműnél, ha az óra 900 000 kilométert jelez — előre beütemezik, hogy ne legyünk csak a baleseti javításokra utalva.

A határok megnyitása kétélű dolognak bizonyult — meséli —, szatmári kollégák panaszolták, hogy az unió inkább munkát visz, mint hoz, a korábbi kuncsaftok közül sokan átjárnak Debrecenbe, Kiskunfélegyházára javíttatni. Ezt az új pályázati lehetőségek ellensúlyozhatják. Eddig meg nem térítendő támogatásban nem részesült, öt évre szóló, kamatmentes segélyben viszont igen. Nem titkolja, gépvásárlásra és székházfejlesztésre kipróbálná az ezután kínálkozó lehetőségeket.

Még annyit: ahol valamikor a szeszgyár stb. jóvoltából százak, az ingázás révén pedig ezrek megélhetését biztosította az ipar, Uzonban ma a Zsók-féle építővállalat, a Zsigmond-féle és még egy-két másik cég vezet munkáslétszám dolgában...