Bár alapvető szabálymódosítások nem lesznek, 2016-ban is változik néhány pont az F1-ben: új csapat csatlatozik a mezőnyhöz, új helyszín került be a naptárba, és többféle gumit kínál a Pirelli. A 2016-os Forma–1-es világbajnokság sorrendben a 67. szezon lesz, a versenynaptár 21 futamot foglal magában, köztük a júliusi Magyar Nagydíjat, amely a 11. állomás. Az idei szezon lesz a Forma–1 története során a leghosszabb, illetve a naptárba visszakerült a Német Nagydíj. Az új érkező Azerbajdzsán, amely Baku utcáin az Európai Nagydíjnak ad otthont. Változás, hogy helyet cserél az Orosz és a Malajziai Nagydíj, előbbi tavaszra, utóbbi őszre kerül át. A szezon előtt csak Barcelonában tesztelnek a csapatok: először február 22. és 25. között, majd március 1. és 4. között.
Új csapat csatlakozik a mezőnyhöz
A nagy 2010-es csatlakozás óta – akkor szállt be a Forma–1-be a Marussia, a Lotus (később Caterham) és a HRT, amelyből jelenleg már csak a legelső van jelen az indulók között – először fordul elő, hogy új istállót láthatunk a rajtrácson a Haas képében. Ráadásul az amerikai csapatban megvan a potenciál – részben a Ferrarival való együttműködés révén is –, hogy ne csak a sor végén kullogjanak.
Visszatér a Renault
Hosszas huzavona előzte meg a bejelentést, miszerint a Renault felvásárolja a Lotust, ezzel pedig a francia cég gyárilag visszatér a Forma–1-be. Néhány évvel ezelőttig ugyanez az alakulat még szintén gyári Renault-csapatként indult, és nyert két vb-címet is Fernando Alonsóval 2005-ben és 2006-ban. Anyagilag mindenképp stabilitást hozhat a gárda számára a váltás, az viszont kérdés, hogy a Mercedes-erőforrások elvesztése mit jelent majd a versenyképesség terén.
Bemutatkozó és visszatérő versenyzők
A mezőny jelenlegi összetétele alapján (a Manor még nem jelentette be a versenyzőit) egy újoncot köszönthetünk a száguldó cirkuszban: a 2014-es GP2-es bajnok Jolyon Palmer a Renault istállónál kapott lehetőséget Pastor Maldonado oldalán, a Haashoz távozó Romain Grosjean helyén. A Mercedes, a Ferrari, a Williams, a Red Bull, a Toro Rosso, a Sauber, a Force India és a McLaren is változatlan felállással vág majd neki a 2016-os évnek. Grosjean csapattársa pedig a mexikói Esteban Gutiérrez lesz az amerikai istállónál, aki egy, a Ferrarinál tesztpilótaként eltöltött szezon után tér vissza a versenyzéshez.
Változó motorszállítók
Több csapat is más motorpartnerrel kezdi meg a mostani évet, mint az előzőt. A Lotus magától értetődő módon a Mercedes helyett a Renault erőforrásaival megy majd, ahogy tulajdonképpen a Red Bull is marad a franciáknál, az energiaitalosok nagycsapata azonban TAG-Heuer név alatt fogja használni a hajtásláncot. A Toro Rosso ellenben külön utakon jár majd, hiszen ők a Ferrari 2015-ös specifikációjú motorját kapják meg. A maranellóiak ezzel egyidejűleg azonban elvesztik a Manort, a kiscsapat ugyanis immár a Mercedes erőforrásait fogja használni, amelytől komoly előrelépést vár a vezetőség és a közvélemény is.
Ultralágy keverék és új gumiszabály
A Pirelli sem marad tétlen az újdonságok terén. Az F1 hivatalos gumiszállítója idén bevezet egy új keveréket, amely az ultralágy nevet fogja viselni, és amelyet lila sávval különböztetnek majd meg. Másik fontos változtatás, hogy egy-egy versenyhétvége folyamán immár három típusból választhatnak majd a versenyzők.
Virtuális safety car már az edzéseken is
2015-ben sikerrel debütált a főként Jules Bianchi balesetére reagálva bevezetett virtuális biztonsági autóra vonatkozó szabály, amelyet azonban egyelőre csak a versenyeken láttunk alkalmazni. Az idei évadtól ez megváltozik: mostantól az edzéseken is „beküldhetik” a virtuális safety cart – a szabályalkotók azt várják ettől a módosítástól, hogy jóval kevesebb alkalommal kell piros zászlóval megszakítani a tréningeket.
A pilótapárosok: Mercedes – Lewis Hamilton (rajtszám: 44) és Nico Rosberg (6); Ferrari – Sebastian Vettel (5) és Kimi Räikkönen (7); Williams – Felipe Massa (19) és Valtteri Bottas (77); Red Bull – Daniel Ricciardo (3) és Danyiil Kvjat (26); McLaren – Fernando Alonso (14) és Jenson Button (22); Force India – Nicolas Hülkenberg (27) és Sergio Pérez (11); Toro Rosso – Max Verstappen (33) és Carlos Sainz Jr. (55); Renault – Pastor Maldonado (13) és Jolyon Palmer (30); Sauber – Marcus Ericsson (9) és Felipe Nasr (12); Haas – Romain Grosjean (8) és Esteban Gutiérrez (21); Manor – még nem nevezték meg a pilótákat.
A bemutatók: Mercedes – nem jelentette be, Red Bull – február 17. (csak festés), Williams – február 22., Ferrari – nem jelentette be, McLaren – február 21., Force India – nem jelentette be, Toro Rosso – nem jelentette be, Renault – február 3. (csapat és arculat), Sauber – március 1., Manor – február 22., Haas – február 22.
A versenynaptár: 1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne – március 20., 2. Bahreini Nagydíj, Szahír – április 3., 3. Kínai Nagydíj, Sanghaj – április 17., 4. Orosz Nagydíj, Szocsi – május 1., 5. Spanyol Nagydíj, Barcelona – május 15., 6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo – május 29., 7. Kanadai Nagydíj, Montreal – június 12., 8. Európai Nagydíj, Baku – június 19., 9. Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring – július 3., 10. Brit Nagydíj, Silverstone – július 10., 11. Magyar Nagydíj, Mogyoród – július 24., 12. Német Nagydíj, Hockenheim – július 31., 13. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps – augusztus 28., 14. Olasz Nagydíj, Monza – szeptember 4., 15. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr – szeptember 18., 16. Malajziai Nagydíj, Sepang – október 2., 17. Japán Nagydíj, Szuzuka – október 9., 18. Amerikai Nagydíj, Austin – október 23., 19. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros – október 30., 20. Brazil Nagydíj, Sao Paulo – november 13., 21. Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi – november 27. (miska)