Quo vadis, székely nép? címmel tartott fórumot és lapbemutatót szombat este a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Fuksz Sándor és Borsos Géza alelnök, valamint vitéz Hompoth Zoltán elnökségi tag. Erdélyi körútjuk során a világszövetség által kiadott Magyarságtudományi Füzetek 26. számát mutatták be. Azt teljes terjedelmében a székelységnek szentelték, címe: Nemzet vagy nép a székelység, netán kisebbség?
A százoldalas kiadvány összeállítója és részben szerzője is Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alapító alelnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke. A füzet egyértelmű választ ad a címben szereplő kérdésre, és önálló népként határozza meg a székelységet, amely nép elválaszthatatlan része a magyar nemzetnek. A füzet részletesen taglalja a székelység mai, őrlődésekkel teli önrendelkezési törekvéseit is. Hátsó borítójáról megtudjuk, mit mondott a székelyekről Jókai Mór, Werbőczi István, valamint azt is, miként vall e népről a Székely-Magyar Világtalálkozó és maga a Székely Constitutio.
Beke Ernő házigazdaként köszöntötte a jeles vendégeket és az érdeklődőket, majd Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus arról beszélt, örül, hogy a Magyarok Világszövetsége felvállalta azt, hogy ez az anyag egy helyen legyen, és világszinten is közismertté váljon. Mike Bernadett tanuló tréfás székely mesét adott elő, majd Borsos Géza felolvasott egy 1918-ban Kézdivásárhelyen írt nyilatkozatot, amelyet az akkor megalakult Székely Nemzeti Tanács adott ki, és amelyből kiderül, hogy itt a nemes székely nemzet nevében tudtak még beszélni, és egyértelműen kifejtették, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni. Azt is megmagyarázta, hogy miért adták a fórumnak ezt a címet. Meglátása szerint a román hatalom stratégiai célpontja mindenekelőtt a székely társadalom szétzúzása, atomizálása, fiataljainak szétkergetése a nagyvilágban, mert akkor a többi nemzetrésszel nagyon könnyű lesz elbánni, hiszen a székelység az egyetlen ütközőpont, amit 1918 óta a mai napig nem tudtak megemészteni – hangsúlyozta Borsos Géza.
Fuksz Sándor felvidéki magyarként szólt hozzá a témához, saját tapasztalatából ismerve a helyzetet, amikor az elszakított területeken tevékenykedő magyar pártok nagyon ügyesen olyan kapcsolatba kerültek az illető ország vezető pártjaival és titkosszolgálataival, amelyektől vagy nem tudnak szabadulni, vagy örömmel, dalolva szolgálják őket, hangzatos szavakkal mondják, hogy céljuk az ott élő magyarság képviselete, de amikor azt látjuk, hogy pusztulunk, fogyunk, azt bizonyítja, hogy sajnos amit csinálnak, nagyon rosszul csinálják, vagy eleve nem az a céljuk. A felvidéki és az erdélyi magyarság, a székelység annyira meggyengült, hogy pár évtized alatt elveszíti jelentőségét és felmorzsolódik – hangsúlyozta Fuksz Sándor.
Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, író, aki a füzetben a sokak által hamisítványnak vélt Csíki Székely Krónikáról értekezett, a dokumentumot nyelvészeti szempontól vizsgálta, és teljes határozottsággal állítja, hogy hiteles. Patrubány Miklós, a kiadvány főszerkesztője arról szólt, hogy a székelységről szóló füzet nem szerepelt a világszövetség kiadói tervei között, és pénz sem volt rá, de amikor kiadása szóba került, Fuksz Sándor vállalta, és elő is teremtette a kiadásához szükséges anyagiakat. Patrubány a székely rovásírásra hívta fel a hallgatóság figyelmét, majd a szerzők dedikálták a füzetet.