A közösségépítés évének nevezte az idei esztendőt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei közgyűlés pénteki soros ülésén, melynek keretében elfogadták a 2016-os költségvetést.
Az önkormányzati vezető előadásában elmondta, hogy a fejlesztési összegeket elsősorban a megyei utakba és hidakba fektetik, majd az egészségügybe, mert felmérésük szerint ezt várják el az emberek. A harmadik fejezet megjelölését a végére hagyta. Elmondta, tavaly ilyenkor azt ígérték, 2015 a gyarapodás éve lesz, és 90 százalékban sikerült megvalósítani terveiket, sőt, az útépítésben túl is szárnyalták. Egy éve még 70 kilométer utat ígértek, később felemelték 100-ra, és lám, 102 kilométert sikerült felújítaniuk. Az elnök hozzátette, az útépítők elfuseráltak egy szakaszt Angyaloson és mintegy két kilométernyit Zágon Nagyborosnyó felőli bejáratánál, de azt újraaszfaltozzák (nem csak foltozzák – hangsúlyozta).
A megyei tanács és alárendelt intézményeinek idei összköltségvetése 197 millió lej, mintegy kétharmada a tavalyinak, de akkor európai uniós programok futottak. Az összeget szinte fele-fele arányban fordítják működtetésre és fejlesztésre. A fejlesztési részben 41 millió lejt szánnak útjavításra. Ez valamivel több, mint a tavalyi összeg, ám kilométerben kevesebb lesz, mert két költséges útépítést terveznek: a Sepsiszentgyörgyöt Illyefalván át Brassó megyével összekötő utat és az új hulladéktározót kiszolgáló szakaszt, mely Maksát köti össze a kovásznai országúttal, Cófalva előtt torkollik abba. Befejezik a Nagyajta és Apáca közötti Olt-hidat. Az építmény már áll, ma kezdik el a korlátok felszerelését. Idénre maradt a Kilyént Uzonon és Bikfalván át Brassó megyével összekötő felújított út mentén a sáncok kialakítása a településeken.
Kommandón a régi tábor helyén újat építenek. A jogi gubancok kitisztázásával csúszott a terv, de ebben az évben meglesz. Közel 6 millió lej fordítanak rá. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújítására 6,7 millió lejt, a hulladékgazdálkodási tervre 2,6 milliót szánnak.
Más beruházások: a Bod Péter Megyei Könyvtár fejlesztésére 3 milliót, az ojtozi megyehatárjelző építményre 102 ezret, a kézdivásárhelyi Ady Endre utcai gyermekközpontra 239 ezret, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc utcai központ bővítésére 462 ezer lejt szánnak. Hozzájárulnak a baróti tűzoltóság létesítéséhez.
Utak, hidak és egészségügy mellett szociális védelemre, kulturális intézményekre is fordítanak. A megyében jelenleg 1340 árva gyerekről és a hidvégi otthonban 106 idős emberről gondoskodnak. A szociális pályázati alapba idén 400 ezer lejt különítettek el, de szándékukban áll ezt növelni. Igyekeznek támogatni a gyulafehérvári Caritas segélyszolgálat megyei szervezetét és a Diakónia Keresztyén Alapítványt, amelyek több mint 120 emberről gondoskodnak, és a kormány megnyirbálta állami támogatásukat.
Továbbra is támogatják a vidéki kultúrotthonok felújítását, az önkormányzati tulajdonban levő orvosi rendelők korszerűsítését, hagyományőrző egyesületek ruházatát, és pályázhatnak civil szervezetek, egyházközségek, sportegyesületek és ifjúsági szervezetek támogatásra.
Az idei év harmadik prioritása az emberekbe való befektetés, azaz a képzés és a továbbképzés támogatása, hiszen, mint a tanácselnök fogalmazott, közösséget keresettel rendelkező, képzett emberekkel lehet építeni.