Székelyföldi könyvelők találkoznakTerítéken az adótörvények

2016. február 8., hétfő, Közélet

Tizenöt év stagnálás után idéntől jelentős változásokat hozott az új adótörvénykönyv, illetve az adóügyi eljárási törvénykönyv, ezért a második kiadásánál tartó Székelyföldi Könyvelők Találkozójának tematikáját is e köré építették. A február 12-én zajló rendezvényre a szervezők elsősorban pénzügyminisztériumi igazgatókat, részlegvezetőket hívtak meg előadónak, és remélik, tisztább képet nyújthatnak majd a résztvevőknek az új fiskális állapotokról.

A rendezvényt idén is a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Kovászna megyei szervezete szervezi a Romániai Könyvszakértők és Mérlegképes Könyvelők Testülete (RKMKT) háromszéki fiókjával, valamint a megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen. Amint azt Bogdán Laura, az RMKT helyi igazgatója, egyetemi oktató kifejtette, akárcsak első alkalommal, most is regionális szakmai fórum életre hívása volt a céljuk a három megye könyvviteli szakemberei és vállalkozói számára. Az idei találkozó témája adta magát, hiszen az új szabályzás elég nagy mértékben felforgatta az eddig megszokott rendszert, mindkét adótörvénykönyv viszonylag sok újat hozott. Ezek értelmezése pedig elég komoly kihívást jelenthet elsősorban a könyvelők számára, de remélik, ez alkalommal – a 2015-ös rendez­vénnyel ellentétben – a vállalkozók is részt vesznek, hiszen fontos, hogy ők is átlássák az új rendelkezések hatásait. Bogdán Laura továbbá elmondta, a találkozóra február 10-ig lehet jelentkezni a társaság Facebook-oldalán (RMKT-Kovászna), a részvételi díj tagoknak 25, másoknak 50 lej. Elképzeléseik szerint mintegy 20 egyetemi hallgatónak ingyenes belépést biztosítanak. A rendezvény február 12-én 10 órától kezdődik.
Debreceni László, az RMKT háromszéki vezetője szerint a meghívottak listájának összeállításakor olyan szakembereket igyekeztek megcélozni, akik közvetlen kapcsolatban állnak az adóügyekkel. A hat előadó közül hárman a pénzügyminisztériumból érkeznek, míg a negyedik temesvári egyetemi oktató a törvénykönyvek kidolgozásában vett részt aktívan, mellettük az egyik legsikeresebb áfaügyekkel foglalkozó ügyvédi iroda képviselői is jelen lesznek. A meghívottak a majd mindenkit érintő ingatlanügyi előírásokat, az ellenőrzések, fellebbezések, kifizetések körüli változásokat, és az áfa kérdéskörét járják körül. Emellett egy könyvviteli mobileszközökre írt program bemutatása is szerepel a programban, amelyet helyi vállalkozó fejlesztett ki. Debreceni László egyébként az új előírások kapcsán úgy nyilatkozott: sok hasznos, könnyí­tő szabályt is tartalmaz a két törvénykönyv, de ugyanakkor az ingatlanadó terén például igen bonyolulttá válik.
Tankó Piroska, az RKMKT ügyvezető igazgatója a rendezvény kapcsán elmondta, nagyon remélik, hogy a vállalkozók is eljönnek a találkozóra. Lejárt ugyanis az a korszak – ami 15–20 évvel ezelőtt még teljesen természetesnek tűnt –, hogy a könyvelők egy személyben pénzügyi, jogi, illetve személyzeti szakemberek is voltak. Most a cég tulajdonosának, ügyvezetőinek is aktívan be kell kapcsolódniuk ezekbe a kérdésekbe is, ha nem akarnak kellemetlen meglepetésekkel szembesülni. A rendszer egyre bonyolultabb, szétágazóbb, és követni kell minden egyes összetevőjét – tette hozzá.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-02-08: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Marosvásárhely próbája

Kezdetben úgy tűnt, minden jól alakul. Az RMDSZ is belátta: hibás úton járt eddig Marosvásárhelyen, és belement abba, hogy előválasztások nyomán döntsenek a magyar polgármesterjelölt személyéről. A megmérettetés le is zajlott, s bár a kampányban voltak éles helyzetek, vitás eljárások, no meg a részvétel sem volt feltétlenül mindent túlszárnyaló, a győztes Soós Zoltánt végül is támogatásáról biztosította az RMDSZ mellett az MPP és az EMNP is.
2016-02-08: Közélet - Kuti János:

Javuló viszony? (A múlt hét)

A magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter arra gondolt, hogy új lendületet kell adni a magyar–román kapcsolatoknak, és át is lendült Bukarestbe, hogy érvényt szerezzen elképzelésének. Mint mondta, a hangulat az új kormányzat hivatalba lépésével teljesen megváltozott.