Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok (rendező: Bocsárdi László).
HAHOTA. A marosvásárhelyi Hahota színtársulat Bonyolódik a bonyodalom című zenés-táncos szilveszteri kabaré-előadását szerdán 17 és 20 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház nagytermében láthatja a közönség (jegyár: 25 lej).
Kiállítás
* Természetes gesztusok címmel ma 18 órakor Szabó Réka önálló kiállítása nyílik meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház galériájában.
* Sepsiszentgyörgyön a Bene-házban (Gróf Mikó Imre utca 11. szám) ma 18 órakor a Vadon Egyesület szervezésében megnyílik Daniel Petrescu tulceai természetfotós Szeretettel a Duna-deltából című kiállítása. A vendégeket Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója köszönti, a kiállítást Deac Marius publicista nyitja meg.
Vakációs foglalkozások
* A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében ma 10 órától foglalkozásra várják az iskolás gyermekeket, hogy a múzeum egykori fotósa, Fóris Pál fényképeiből ihletet szerezve lássanak, alkossanak, fotózzanak. A régi idők fototechnikáinak rejtelmeibe Toró Attila sepsiszentgyörgyi fényképész vezet be, Vinceffy Orsolya és Bartha Zonga múzeumpedagógus tárlatvezetéssel, játékokkal, diavetítéssel és egy fotóvarázslattal várják az érdeklődőket. A belépő 5 lej, a foglalkozás 14 óráig tart.
* A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár február 8–11. között vakációs foglalkozást szervez óvodások és I–IV. osztályosok számára. Érdeklődni a 0267 363 018-as telefonon lehet. Ma és szerdán: 10–10.30-ig meseolvasás; 10.30–11.30-ig népi díszítőmotívumok rajzolása.
Házasság hete
* Sepsiszentgyörgyön az unitárius egyházközség tanácstermében csütörtökig naponta 18 órától a témához kapcsolódó filmeket vetítenek, amit megbeszélés követ.
* Az ökumenikus rendezvénysorozat mai programja Baróton: 19 órától a Tortoma Önképzőkörön „ ... és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!?” – Csóka Erzsébet Edit családterapeuta (Sepsiszentgyörgy) vetített képes előadása Erdővidék Múzeumában. Szerdán 18 órától a baptista templomban „Vagyunk ketten két szép nyárfa” – Boda Katalin, a Romániai Keresztyén Nők Ökumenikus Fóruma referensének előadása.
Könyvbemutató
* Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban ma 18 órától bemutatják Magyari Lajos gyűjteményes verskötetét. A könyvről és a költőről beszél: Czegő Zoltán költő, író, Kisgyörgy Zoltán geológus, újságíró, B. Kovács András újságíró, író, Váncsa Árpád fordító, Wilmann Walter szerkesztő.
* A Jogaink Egyesület és a Turulmadár Ifjúsági Iroda szerdán 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Lábas Ház nagytermében bemutatja a romániai magyar fiataloknak készült Jogi kisokos című kézikönyvet. A kiadvány felnőtteknek is sok hasznos információt tartalmaz. A bemutatón jelen lesznek a kötet szerzői, akik a könyv mellett ismertetik a Jogaink Egyesület által működtetett jogi hírportált és fórumot, illetve az általuk nyújtott ingyenes jogsegélyszolgálatot.
Farsangfarka
A Háromszék Táncegyüttes és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében ma, húshagyókedden hagyományos farsangbúcsúztató ünnepségre várják az érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön. Az esemény 18.30-kor farsangi lakodalmassal kezdődik a Tamási Áron Színház előcsarnokában, a gelencei Burusnyán Néptáncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Százlábacskák közreműködésével. 19 órától a Háromszék Táncegyüttes Furik Rita rendezésében bemutatja a Böjttől böjtig című előadását a színház nagytermében. Az előadás után az ünneplők kivonulnak a főtérre, ahol hagyományos bábuégetéssel búcsúztatják a telet, elsiratják a farsangot és köszöntik az új tavaszt. A 20.30-kor kezdődő farsangtemetésre hagyományőrző maskarás farsangozók érkeznek Szárazpatakról és Ürmösről, de részt vesz a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a Székely Mikó Kollégium gyermekcsoportja. Az ünnepség táncházzal folytatódik a színház előcsarnokában, muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes, házigazda Melles Endre és Dombi Rózsa.
Mentő
A Kovászna Megyei Mentőszolgálat a február 1–7. között 330 hívást kapott, ennek 36 százaléka nagyfokú sürgősség (agyvérzés, szívinfarktus, szülés, kómás állapot), 64 százalék pedig kisebb fokú sürgősség, amikor a beteg nincs közvetlen életveszélyben (különféle görcsök, diabéteszroham, kisebb traumák). Az összes esetből 193-at a sepsiszentgyörgyi állomás látott el. Idén januárban 1584 hívásra szálltak ki a mentők.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen a Richter Gedeon (0267 362 280) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
VETÍTÉS. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztálya szerdán 19 órától vetített képes előadást tart Kisbakancs-túrák, 2015 címmel a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házának dísztermében (Kőrösi Csoma Sándor utca).
GUZSALYAS. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 17 órától a gyermektáncház, 17.30-tól kézműves-foglalkozás gyermekeknek (agyagozás).
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló mozgás hölgyeknek, 20 órától társaságitánc-tanfolyam. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR. A sepsiszentgyörgyi belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám) ma 16–19 óráig a Szorgos kezek díszítőművészeti szakkör kézműves-tevékenysége zajlik.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsiszentgyörgyi dollárpiac melletti volt hőközpontban – jelenleg Topspin – edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik a következő programmal: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyerekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység.
LEADER-FÓRUM. Az Alutus Regio Egyesület munkatársai ma 11 órától Nagybaconban a közbirtokosság székhelyén, csütörtökön 15 órától Sepsibükszádon, a polgármesteri hivatal vendégházában az Alutus LEADER térség helyi fejlesztési stratégiájának elkészítéséhez gyűjtenek adatokat, valamint a következő időszak pályázati lehetőségeiről tartanak ismertetőt az érdeklődőknek.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermében. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy 0267 351 716-os telefonon lehet.
EGYÜTT A RÁK ELLEN. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban szerdán 18 órától egyesületi találkozót tartanak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
FORGALOMKORLÁTOZÁS. A Közüzemek Rt. tájékoztatja az autósokat, hogy ma 8–16 óráig javítás miatt csak egy sávon lehet közlekedni Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcában, közvetlenül a Lidl körforgalom után.
MÉRÉS. A Kovászna Megyei Vöröskereszt székházában, Sepsiszentgyörgyön a Kós Károly út 7. szám alatt minden kedden 9–12 óráig vérnyomás-, vércukor-, és koleszterinszint-mérést végeznek.
ÁRAMSZÜNET. A héten naponta 9–16 óráig Futásfalván, 8–16 óráig Kézdisárfalván szünetel az áramszolgáltatás.