A következő kérdés már egyértelmű: Ön is ashramba? Nemleges válaszom ellenére India nem hazudtolja meg önmagát, megérkezve Ahmadábádba, nagy örömömre az első napokat a Mahátma Gandhi alapította szellemi központban (ashramban) töltöm. Az ebédlő falain békésen megfér egymás mellett Siva Krisztussal, Buddhával és egy muzulmán tanítóval. Megérint India szellemi mélysége és magassága. Az épületek körüli buja növényzetről Henri Rousseau kertjei jutnak eszembe, s Paul Gauguin képei­nek erős színvilága lebben át a nők színes szárijain. Színek, illatok, virágokkal borított Siva lingámok és kedves, tiszta tekintetű emberek. Itt, Gujaratban mindenütt érezni Gandhi szellemiségét. Valamikori ahmadábádi otthona tornácán megpihenve hazagondolok Székelyföldre. Magamba megszólítom a bölcs mestert, politikust, és megkérdem tőle, vajon mit üzen a messzi távolba az egyre zavarosabb Európának? Mély, gyógyító nyugalom honol az árnyas fák alatt.
A GNAP – India december 17-én lezajlott megnyitóünnepsége után a 21 külföldi művész (Németország, Litvánia, Magyarország, Franciaország, DélKorea, Skócia, AEÁ, Bulgária, Dél-Afrika, Tajvan, Románia és Irán képviseletében), valamint tizenkét indiai művész négy héten át hozzávetőleg 4000 kilométert utazott. Szakmai körutat tettünk meg Gujarat tartomány területén olyan természeti helyszíneket érintve, mint Velavadar indiai antilopos füves pusztaságai, Sasan Gir oroszlánok és leopárdok lakta dzsungelei, flamingós mocsarak, fehér sósivatagok, kopár hegyek, krokodilos folyópartok és végtelen érintetlen homokos part az arab tenger partján. A művészek együtt utaznak, élnek, alkotnak ezeken a tájakon, rávilágítva a sajátos természeti és kulturális környezet kihívásaira és ingereire. Kapcsolatba kerülnek a turisták által csak nagyon ritkán látogatott helyi vidéki közösségekkel, a nomád pásztorokkal, kézművesekkel, hindukkal, muzulmánokkal, szikhekkel. Az idősíkok összemosódnak, hisz itt a modern világba ágyazva még erős az archaikus természettel együtt élő kultúra. A  globalizmussal járó nagyipar és fogyasztói társadalom uniformizált tárgykultúrája sincs igazán jelen, helyette a helyi kézművesség látja el a helyi igényeket, tovább éltetve Gandhi – a természettel együtt élő kisközösségekre épülő India – eszméjét. A Gujarati értelmiségi réteg ezt tudatosan is felvállalja. Sajnos, mi most tesszük tönkre a háromszéki tájat, pedig itthon is lenne más környezet- és emberbarát alternatíva, mint a nagyipar. Az élő archaikus kultúra hozadéka, hogy itt még használatban  a hagyományos viselet, ami nemi, társadalmi, szellemi és vallási hovatartozást jelöl, fontos vizuális információ a közösség számára, s kiterjed olyan részletekre is, mint a férfiak szakáll- és bajuszviselete. A hétköznapi lét mindennapjait áthatja az erős és természetes spiritualitás. A Teremtő léte senki számára nem kérdés, olyan, mint a levegő, mindenütt ott van, jelenléte természetes. A materialista ateizmus itt nem létező életszemlélet. A szakralitáson túl létük alapja a közösség, nincs magányos ember, mindenki a másik ember kontextusában létezik, nagyon fontos a család, a kisközösségek, a faluközösség, amelynek megbecsült tagjai a ragyogó arcú öregek, akik egész nap üldögélnek a falvak központjában egy öreg fa alatt, és megáldják az arra tévedt idegent. Nincs öregotthon és depresszió mint népbetegség. Déjà vu érzésem van, gyerekkorom meséi jutnak eszembe. Itt egy élő népmesében mozgok. Mi is a valóság? – kérdem néha magamtól az illatos indiai éjszakában.
Jó ráhangolódni erre az európai kultúrából már eltűnőben lévő világképre.
Mindennap egy-egy új felismerés és megértés mind emberileg, mind szakmailag. Az itteni érintetlen természeti környezet nagyon erős kihívás egy képzőművész számára. Teljes szellemi és fizikai jelenlétet kíván az alkotótól, mert hanem elveszik benne, viszont ha sikerül együttműködésre bírnia a tájat, elsöprő erők szabadulnak fel. Katartikus élmény művészként jelen lenni ebben a környezetben, és jó látni alkotás közben a többi művészt, különösen a szakma olyan rangos képviselőit, mint Roy Staab az AEÁ-ból vagy Eung-woo Ri Dél-Koreából. Az alkotói munka és az esti zárt körű szakmai és baráti beszélgetések mellett a nomád családdá összeolvadó GNAP csapat művészeti szervezetek képviselőivel találkozik, intézményeket látogat meg, például a rajkoti I. P. S. A. Építészeti Egyetemet, ahol több művész workshopot tart az egyetemistáknak, és előadásokat, például Erőss István a természetművészetről.
A rendezvény végkifejlete nagyszabású kiállítás egy záró rendezvény keretében a vadodarai egyetemi központban 2015. december 20-án. Ezt követően a 2016-os év folyamán a kiállítást bemutatják India nagy szellemi és kulturális központjaiban, így a művészek kézjegye továbbvándorol, érintve Kalkuttát, Delhit, Mumbait, Goát, Csandigarht és más helyszíneket. A kiállítás anyaga az egy hónapos út helyspecifikus alkotásainak szignált dokumentumfotóiból, eredeti installációkból, tárgyi relikviákból és videókból, hangfelvételekből áll össze katalógus és dokumentumfilm kíséretében.
A GNAP, vagyis a Globális Nomád Művészeti Program kezdeményezője és szakmai irányítója a dél-koreai YATOO csoport. Az alapkoncepció a galériahálózatokból és megkötésekből kiszakadt utazó nomád kortárs művészet, amelyik visszatalál gyökereihez. Ahogy Eung-woo Ri, a program koreai kurátora fogalmazott, ez a látszólagos visszalépés a természeti környezetbe valójában egy bátor előre- lépés, a jövő avantgárdja, hisz a jövő csak a természettel együttműködve lehetséges.
A GNAP 2016-os állomása a közel-keleti Irán és Dél-Afrika, ezt követően 2017-ben Európa következik, érintve a mi régiónkat, Székelyföldet is. Minden helyszínen helyi művészeti szervezetekkel és intézményekkel dolgoznak együtt a szervezők, Indiában a TREES Egyesület volt a társszervező, részéről Somu Desai képzőművész a program kurátora és főszervezője.
A szervezők odaadó munkáját nagyban segítette a helyi közösségek és kulturális szervezetek, tehetős emberek, kis közösségek összefogása és önzetlen hozzáállása. Jó volt érezni, hogy mindenkinek egyformán fontos ottlétünk.
Ki kell emelnem a rendezvény egyetlen magyar támogatóját, a Balassi Intézet Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központját, támogatása tette lehetővé kiutazásomat.
Zárógondolatként a németországi Cornelia Konrads képzőművész szavai jutnak eszembe, aki a rendezvény szakmai érdemein túl számára meghatározó élményként emelte ki, hogy a művészet képes felülírni a mai világpolitikai feszültségeket, konfliktusokat és mesterségesen szított ellentéteket, egy csapattá formálva egy ennyire sokszínű és kultúrájú társaságot, megmutatva a nemzetközi összefogás és a művészet erejét.