Első olvasatra azt gondolhatnánk, nagyon korrekt, a jelenlegi nemzetközi folyamathoz igazodó előíráscsomagról van szó, amely besegít a diszkrimináció elleni harcba, elítélve bármely hitelrontó, rágalomnak tekinthető tettet, amely egy személyt vagy társadalmi csoportot érhet. És itt következik a Románia alkotmányából is ismert felsorolás: nemi, etnikai, vallási hovatartozása, meggyőződései miatt...
Csakhogy a politikai meggyőződés és valamely alakulathoz való tartozás is ott lapul a felsorolásban. Ez pedig – már csak a kezdeményező személye miatt is – bizony kiütötte a biztosítékot. Cenzúra, elhallgattatnák a sajtót, disznóságaikat akarják így is védeni – ilyen és hasonló vádakat fogalmaztak meg főként az ellenzékiek, de számos civil szervezet, újságíró is keményen bírálja a tervezetet. Szerdán kellett volna megvitatnia a képviselőháznak, de eljárási okokra hivatkozva elnapolták, ugyanis a honatyák nem kapták kézhez a szöveget 24 órával a napirendre tűzés előtt. A bukaresti törvényhozásra jellemző módon ezt nem a házelnök jelezte, hanem a Nemzeti Liberális Párt egyik képviselője, Dragnea pedig erőlködve állította a tervezetről, hogy nincs szó benne cenzúráról. „A sajtót nem lehet megakadályozni, hogy véleményt formáljon. És egyébként az Egyesült Államokban is hasonló törvényt készülnek elfogadni, mi gyorsabbak vagyunk” – érvelt az elnök.
Nos, tény, mind a beterjesztő, mind a mögötte álló párt viselt – és hivatalosan is jegyzett – dolgait elnézve igen nehéz lenne támogatóként viszonyulni a kezdeményezéshez. Igencsak meredek az is, hogy a politikai meggyőződést, illetve valamely alakulathoz tartozást is belevették a körbe. Romániában ugyanis negyedszázada gyakorlattá vált a politikai pártok, szervezetek súlyos bírálata – nem csak a sajtóban. Tettek érte az érintettek, a kritikát pedig el kellene viselni – persze válaszolni lehet, lásd replikához való jogot, vádak esetében pedig bizonyítékokat lehet kérni. Eddig ez egy némileg zötyögő, de működő rendszernek bizonyult. Dragnea törvénye viszont könnyedén visszahozhatja a 90-es években uralkodó dzsungelállapotokat, amikor még bűncselekménynek számított a becsületsértés. Intézményi szinten ugyan szabályozza a kérdést, a bíróságok nyakába varrná az esetek megítélését, viszont a jogszabálytervezet az alapfogalmak terén széles utat nyit a visszaéléseknek. Mettől meddig terjed a rágalom, a hitelrontás? Ki és milyen elvek mentén dönti el, hol ér véget a véleményszabadság, és hol kezdődik a szabálysértés? Ezekre konkrét választ nem kapunk, többszöri átolvasás után sem. Azt sem lehet tudni, hogy a nyilvánosság előtt kimondott, leírt álláspont pontosan mit takar. Elviekben ide a közösségi média is besorolható, s a román kommentkultúrát ismerve akár boszorkányüldözéshez hasonló állapotokat is hozhat. És újból csak a felületes szabályzás: a bizonyítottan korrupt politikust – a jogerősen elítélteket – is védi majd a törvény, ő is kikérheti majd magának, bírságért ágálhat a bíróságon a sajtó képviselője vagy bárki ellen, aki el merte mondani, mit gondol?
Erdélyi, székelyföldi magyarként pedig kimondottan érdekelne, mi történik majd a Bogdan Diaconu-féle politikusokkal, véleményformálókkal, mivel a törvény a nemzeti hovatartozás miatti rágalomra is kiterjed. Vagy ebben az esetben is működik majd a nyíltan alkalmazott és jól bevált kettős mérce? A hazátlan (bozgor), a vissza Ázsiába rigmusok, a barbárok, bevándorlók, a nemzetállam ellenségei, irredenták és hasonló megbélyegző jelzők az elfogadottak között maradnak, amelyekért kár az ítélőszékhez fordulni? Precedensben ugyanis nem szűkölködünk...