A múlt hétA pofa be! törvény

2016. február 15., hétfő, Jegyzet
Kuti János

Ahogyan a versben is írva van: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Aki vállalja, hogy közszereplőnek vagy politikusnak megy, azt jobbik esetben sokszor küldik a pokolba, rosszabbik esetben elviszik a börtönbe. A politikusok lejáratása sokáig történhetett élőszóban, írásban, az éter hullámain, a rádión keresztül vagy a tévé képernyőjén.

Ezeket még úgy-ahogy megszokták és kibírták az érintettek. Vezéreinknek most a világhálóval gyűlt meg a bajuk, mert a kommunikáció eme új lehetőségét kihasználva, a netezők úgy kezdtek szervezkedni, hogy ha kell, választási eredményeket képesek megváltoztatni vagy kormányt buktatni. És mindez egy kattintáson kívül semmibe sem kerül. Nem kell hozzá se kampánypénz, se választási csalás.
Régen a vénasszonyok kiültek a kapu elé a padra, és jót pletykáltak. Mostanság, mivel az emberek igényei és lehetőségei sokat fejlődtek, sokan kiülnek a világhálóra, és jól kipletykál(kod)ják akár saját magukat is. Ráadásul, míg korábban a pletykát mások jó hírnevét aláásó, az igazságot elferdítő beszédnek tartották, mára úgy vélik, előnyei is vannak. Egy amerikai kutató szerint a pletyka fontos szerepet játszik a társadalom rendjének fenntartásában. A sorban állás vagy a munkahelyi traccs is jó lehetőség volt eszmét  cserélni – ma már egyedül, otthon (esetleg munkahelyen) ülve is meg lehet ezt tenni. Az exhibicionista régebb csak széttárta kabátját, ma felteszi képét a világhálóra. Régen az ember elment a paphoz, és meggyónta bűneit. Most sokan elmennek a világhálóra, és szabályszerűen gyónnak az érdeklődőknek, de az arra nem kíváncsiaknak is. És a gyónási titkot be sem kell tartani. A mindent megkommentáló embertípus mindent véleményez. Ha elolvas egy újságcikket, a kedves vagy épp kedvetlen olvasó véleményezi. A következő már őt vegzálja, aztán egymásnak esnek, és aki bírja, marja. Később mindkettőnek kerül támogatója vagy bírálója. Ez van.
Most nagy szociáldemokrata pártunk még nagyobb vezére, Liviu Dragnea gúzsba szeretné kötni a világhálóra a számítógép billentyűivel kattintó kezét, de úgy is lehetne mondani, hogy szájkosarat tenne a szervezkedő véleménymondók szájára. A „tolerancia és az emberi méltóság” nevű törvénykezdeményezésből lehetne akár pofa be! törvény, ha megszavaznák. Többször is megégette már a kása sok közszereplő száját, mert nem az ő szájuk íze szerinti hozzászólások jelentek meg a virtuális térben. Az úgynevezett Facebook-generációval egyszerűen nem lehet bírni. Nekik nem kellett sem étolajat, cukrot, puliszkalisztet, miccset vagy sört bevetniük, mégis elég jól meg tudták szervezni az elnökválasztási kampány második fordulóját vagy a Colectiv-tragédia után az utcai megmozdulásokat, amelyek kormánybuktatáshoz vezettek. Ezért gondolta hős pártvezérünk, hogy tenni kell valamit. Már kisebb, megyeitanács-elnöki beosztása idején is be akarta tiltani a kezén levő megyében megjelenő egyik újságot, mert az viselt dolgairól cikkezett. Úgy látszik, most sem sikerül nagyszerű tervét megvalósítani, mert a hozzászólók – vagy 30 ezren – olyanokat írtak a „megsértett árvácskának” aposztrofált Dragneának, hogy az egészet le kellett törölni társasági oldaláról.
Pedig milyen jól fogna, ha bevezetnék az új törvényt, és a pofázóra kiszabnák a 100 ezer lejes büntetést, ha rossz hírét keltené, ócsárolná valamelyik vezérünket. Ha a különböző pártok képviselői egymást becsmérelik, rágalmazzák, pocskondiázzák, azért nem jár semmiféle büntetés, hiszen mentelmi joguk van, pedig volna pénzük a taksa kifizetésére. Ha már a sok, a közéletben vagy politikai téren tevékenykedő nem tudja terjeszteni saját maga jó hírét, másoknak szigorúan tilos lenne rossz hírbe hoznia őket. És fel lehetne építeni egy titkosszolgálatot a világhálón navigálók követésére, akiket majd az igazságszolgáltatás kezére adnának, és jól megbüntetnék, hogy elmenjen a kedvük a politizálástól.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2016-02-15: Máról holnapra - Farkas Réka:

Hitelek csapdája

Mélyrepülésben a bankok, bankárok hitele Romániában is, és a velük szembeni ellenszenvet csak fokozta a hitelcserés törvény körüli vita. Nem akarják elfogadni a parlament által megszavazott jogszabály szorítását, s hogy Klaus Johannis újbóli vitára küldte vissza a dokumentumot, zsarolóakcióba kezdtek, remélvén, enyhíteni tudnak a feltételeken. Sorra jelentetik be, hogy jelentősen megemelik az ingatlanhiteleknél követelt előleget, és így ellehetetlenítik a kisemberek kölcsönfelvételét.
2016-02-15: Közélet - Iochom István:

Kitartanak a tüntetők

Kitartanak a terrorvád ügyében letartóztatott kézdivásárhelyi fiatalok, Szőcs Zoltán és Beke István Attila mellett tüntetők: szombat délután a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobornál sorban a huszonkilencedik szimpátiatüntetés zajlott, amelyen nagyjából ugyanazok gyűltek össze, mint hetek óta. Számuk alig haladta meg az ötvenet. A szervezők csalódásuknak adtak hangot, hiszen a távolmaradást nem lehetett a kedvezőtlen időjárásra fogni, és a városháza által beígért hangosítás is elmaradt.