Kutyamenhely-avató KézdivásárhelyenAz önkéntes munkát is ünnepelték

2016. február 16., kedd, Közélet

Tegnap délben felavatták Kézdivásárhely új kutyamenhelyét. Az önkéntes munkával  felépített létesítmény átadásán jelen voltak a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutyaklub vezetői és tagjai, valamint önkéntesek és mecénások.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Elsőként Kovács Etele, a Benji Állatvédő Egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez, és emlékeztetett, hogy 2012-ben, amikor megalakult az egyesület, még álomnak tűnt a kutyamenhely létrehozása, de hittek benne, és áldozatos munkával, összefogással sikerült az álmot valóra váltani. Beszédében méltatta dr. Vitályos Sándor nyugalmazott főorvost, az egyesület 92 éves korelnökét, aki példát mutatva vezette be őket a közmunka szépségeibe. Családja példás életvitelét leánya, Bakk-Vitális Mária Kinga viszi tovább, aki mindenhol jelen van, ahol segítség szükséges. Bokor Tibor polgármester köszönetet mondott a menhely megálmodóinak és megvalósítóinak, remélve, hogy azok munkája fogja továbbra is működtetni, akik kitalálták és létrehozták. Dr. Vitályos Sándor menhelyavatás tiszteletére papírra vetett gondolatait lánya, Bakk-Vitális Mária Kinga, a New Fashion és Zarah Moden készruhagyár vezérigazgatója olvasta fel. Elhangzott, a marosvásárhelyi származású orvos 1955 márciusában költözött családjával Kézdivásárhelyre, ahol pályafutásának első fontos állomása az az időszak volt, amikor a hatvanas években többnyire közmunkával olimpiai méretű városi strandot hoztak létre, és a Fortyogófürdő kiépítése is többnyire fiatal önkéntesek munkájával valósult meg. A város földgáz-ellátásához szükséges vezeték árkát is a város lakói ásták ki, mindenkinek jutott egy egyméteres szakasz. A kórház mentőállomásának épületét az egészségügyi intézmény alkalmazottjai építették fel szabad idejükben. A levélíró megjegyezte, négy évvel ezelőtt, 88 éves korában kezdte támogatni ezt a fontos közérdekű kezdeményezést, beiratkozott a szervezetbe, hozzájárult  a kerítés felépítéséhez is. Ezt követően Bakk-Vitális Mária Kinga köszönetet mondott azoknak a vállalkozóknak, akik felkérésére önzetlenül segítettek, annak ellenére, hogy székhelyük nem a céhes városban van. Forró Béla, a Székely Kutyaklub elnöke elmondta, reméli, megnyerik a városháza által kiírt versenytárgyalást, és ők működtethetik majd tovább a kutyamenhelyt, amelynek jelenlegi befogadóképessége hatvan kutya, de a létszám bármikor növelhető.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-02-16: Közélet - Hecser László:

Baróti vita a legeltetésről

A felsőrákosi közbirtokosság elnöke, Andorkó Ferenc felszólalását követően Barót tanácsa levette napirendről a legelők kiadásáról rendelkező határozattervezetet, s bizottságot alakítottak annak újrafogalmazására. A közbirtokossági vezető arra kérte az önkormányzati képviselőket, vegyék figyelembe, mennyi nehézséggel küzdenek a gazdálkodók, s ahhoz mérjék áraikat.
2016-02-16: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Velejéig romlott rendszer

Bűnvádi eljárás indult Nicolae Gheorghe, a belügyminisztérium titkosszolgálatának korábbi, államtitkári rangú vezetője ellen. A korrupcióellenes ügyészek szerint összesen több mint 600 ezer lejes kárt okoztak a költségvetésnek – jelentették tegnap a hírügynökségek.