Velejéig romlott rendszer

2016. február 16., kedd, Máról holnapra
Farcádi Botond

Bűnvádi eljárás indult Nicolae Gheorghe, a belügyminisztérium titkosszolgálatának korábbi, államtitkári rangú vezetője ellen. A korrupcióellenes ügyészek szerint összesen több mint 600 ezer lejes kárt okoztak a költségvetésnek – jelentették tegnap a hírügynökségek.

Sokan talán most hallanak először Nicolae Gheorghe nevéről, és valószínűleg nincsenek kevesen azok sem, akik a hír kapcsán szembesülnek azzal, hogy a belügyminisztériumnak is van külön titkosszolgálata. Pedig bizony: az országos hírszerző szolgálat, a külügyi kémelhárítás mellett több minisztériumi titkosszolgálat is működik – természetesen mindet a mi adólejeinkből tartják fenn és működtetik.
Nicolae Gheorghét amúgy már múlt hé­ten menesztette Dacian Cioloş kormányfő, az intézkedés okait azonban nem ismertette, sőt, az országos rendőrfőkapitány is csak olyasmiket mondott, hogy új lendületre volna szükség az intézmény élén. A bűnvádi eljárás beindításáról szóló szikár hírügynökségi tudósítás utolsó, háttérként szolgáló mondatai azonban a közéleti eseményeket közelebbről követők számára is megdöbbentőek lehetnek. A hírben ugyanis felidézik: a belügyminisztériumi titkosszolgálat előtt több más állami intézmény vezetőjének szintén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség által megfogalmazott korrupciógyanú miatt kellett idő előtt távoznia hivatalából. Míg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, a legfőbb ügyészt és az adóhatóság elnökét a korrupciógyanú nyilvános bejelentése után mondatták vagy váltották le, a belügyi titkosszolgálat esetében a román média csak feltételezni tudja, hogy a szolgálat múlt heti „lefejezése” ugyancsak a korrupcióellenes ügyészségnek tulajdonítható – áll a hírben.
A tisztességes adófizető pedig csak újra és újra rácsodálkozik: ahhoz már lassan hozzászokott, hogy a jelenleg uralmon levő politikusi gárda eléggé nagy részéről derül ki: korrupciós ügyekbe keveredett. Azt is elégtétellel vette tudomásul, hogy több úgynevezett üzletembert, valójában kétes háttérrel rendelkező mogult jogerősen elítéltek, bebörtönöztek – így került rácsok mögé a nem is oly régen még megingathatatlannak tűnő Dan Voi­culescu szekus besúgó vagy Sorin Ovidiu Vântu. Mi több, a hozzánk közelebb álló, Háromszéken számos privatizált turisztikai egységet felvásároló, majd pusztulni hagyó Ioan Neculaie brassói vállalkozó is az ügyészek kereszttüzébe került.
De mégis: mennyire lehet romlott az a rendszer, amelyben éppen a visszaéléseket felfedni hivatott intézmények, az ügyészség, az adóhatóság, a titkosszolgálatok vezetői járnak élen a hatalmi visszaélésben, sikkasztásban, lopásban?!
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-02-16: Közélet - Iochom István:

Az önkéntes munkát is ünnepelték (Kutyamenhely-avató Kézdivásárhelyen)

Tegnap délben felavatták Kézdivásárhely új kutyamenhelyét. Az önkéntes munkával  felépített létesítmény átadásán jelen voltak a Benji Állatvédő Egyesület és a Székely Kutyaklub vezetői és tagjai, valamint önkéntesek és mecénások.
2016-02-16: Közélet - Fekete Réka:

Mikós tanárok doktori képzésen

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium két kiváló tanára függesztette fel tegnaptól néhány hónapra pedagógiai munkáját, hogy összeállítsa doktori dolgozatát. Kondor Ágota igazgatói teendőit erre az időszakra Kubánda Miklós aligazgató veszi át.