Kihívások kapujában Gidófalva

2016. február 18., csütörtök, Faluvilág

Hat település gondjait-bajait kell osztani Gidófalván, Oltfej kapujában. Megoldásukban nincs megálló – győződtem meg falukrónikásként. A lehetőségeken és a bajok orvoslásán népes tanács osztozkodik. Berde József elöljáróval visszatekintettünk az elmúlt évekre, de az idei kihívásokról is beszélgettünk. Első polgármestersége idején a zöldek képviseletében kezdett községépítéshez, két utóbbi mandátumában az RMDSZ színeiben vállalta a kihívásokat. Mint mondta, újra megméretkezne.

  • Lepel a községháza homlokfalán. Albert Levente felvételei
    Lepel a községháza homlokfalán. Albert Levente felvételei
  • Felújított hatósági fogadóiroda Angyaloson
    Felújított hatósági fogadóiroda Angyaloson
  • Ravatalozó a községközpontban a templomvár árnyékában
    Ravatalozó a községközpontban a templomvár árnyékában

– Mi volt a váltás oka annak idején? – kérdeztük.
– Úgy éreztem – sorolta érveit Berde József –, hogy az akkori érdekvédelmi szervezet vezetői nem fogják megtalálni azt, aki képes lesz megküzdeni a felhalmozódott feladatokkal. Pártot váltottam, és vállaltam a kihívást. Lepergett azóta még két ciklus, most értékeljük, hogy megérte-e. A község vízellátásával kezdtük, új kutakat kellett ásni az Olt mellett. Az így nyert víz kezeletlen volt, emiatt az örökölt régi tisztítóállomást korszerűsíttetni kellett. Most ez a rendszer látja el a község minden települését: Étfalvazoltánt és a községközpontot. Emelő-rendszerek segítségével felvezettük Fotosmartonosra, majd a hegyorron át Angyalosra, ugyanis a falvak erősen szennyezett felszínközeli vize majdnem teljesen használhatatlanná vált. A rendszer kiépítése nagy feladat volt számunkra. Azonnal lépni kellett a kanalizálással is, melynek a befejező fázisába értünk. A helyzet kedvező, ugyanis a községközpont közelében működő ülepítő- és tisztítóállomás minden település szennyvizét fogadhatja. Jelenleg az angyalosi munkálatok előkészítésén dolgozunk, az előtanulmány elkészült, a községközpont felől rakjuk majd le a vezetéket, s közben Fotosmartonoson is lassan, de folynak a főkanálisra való rácsatlakoztatások. Környezetvédelmi szempontból nincs nagy gond, mert megvannak a kiszivattyúztatható udvari szennyvíztárolók. Idén aszfaltozzuk a fotosmartonosi bekötőutat, soron a közbeszerzés. Pályázni akarunk a Gidófalva, Étfalvazoltán és a DN-12-es országút közötti szakasz korszerűsítésére is. Maradt tehát folytatni való munka éppen elég 2016-ra is.
– Szóljon, kérem, a folytatásról, jövőbeli terveikről.
– Angyalosnál maradva: sikerült aszfaltos bekötőutat létesíteni az egykori pártfarmtól a faluig, és új iskolában tanulhatnak a gyerekek. Visszaigényelték azt a régi kúriát, amelyben a helybeli I–IV. osztályos iskola és az óvoda működött. Sikerült megvásárolni erre a célra a közelben álló, egykori szövetkezeti épületet. Ennek közművesített alsó szintjén akadálymentesen működik az óvoda és két összevont osztály. Sajnos, az emelet belső felújítása várat magára, s mivel az oktatási minisztériumtól anyagiakra nem számíthatunk, önerőből igyekszünk befejezni még idén. Építtettünk egy műgyepes minifocipályát a faluban, folyamatban a villany bevezetése. Kora tavasszal kötjük be az ivóvizet, s lesz meleg vizes zuhanyozó is az öltözőkben.
Az elöljáró kiemelte a fotosmartonosi iskolával egybeépült kultúrterem teljes felújítását. Az óvodai-iskolai termekben tavaly kicserélték a nyílászárókat, idénre maradt a két osztályterem belső kikészítése. Tavaly sikerült megmenteni az udvaron levő régi, leromlott épületet, amelyben egy családorvosi rendelőt működtetnének az ikertelepülés lakói számára. Önerőből oldották meg a két település villanyellátását: takarékos égőkkel bővítették az utcai világítási hálózatot. Teljesen felújították a Czetz János tábornok nevét viselő központi iskola épületét, melléje pedig pályázat útján tornatermet építettek. Ugyancsak korszerűsítették a Monarchia idején épült községházát s a közvetlenül mellette levő kultúrotthon és községi könyvtár épületét, amely rendezett-fűtött fészke a helyi művelődési életnek. Miként a polgármester elmondta, a kormánybiztosi hivatalnak nem tetszett a községháza magyar nyelvű eredeti felirata, majd a kettős, román–magyar nyelvű sem. Jobb időkre várva, fehér lepellel takarták el az ősi cégért.
– Tervezzük, hogy a kultúrotthon homlokfalára bronztáblát helyezzünk építtetője, Erdős Gábor református lelkész emlékére. Híd épült az Olt folyón Zoltánnál, s kultúrotthon és tekepálya, mondhatni, közmunkával – ezt idén szeretnénk befejezni –, játékpark Étfalván. Elkészült a gidófalvi ravatalozó, pirosban áll a fotosmartonosi, megtettük az első lépéseket az angyalosi ravatalozó építésére. Készül Gidófalva község általános területrendezési terve – mondotta az elöljáró –, amely majd vázolja a település jövőbeni terjeszkedését-fejlesztését. Faragott háromszéki kapun át léphet be a látogató a vendégforgalmi értékeket is felmutató községbe. Tervünkben szerepel a köz­ségközponton áthaladó vízfolyások medrének rendezése-karbantartása, a hidacskák-átereszek rendbetétele, a teljes utcahálózat felméretése, az utcanevek és házszámok rögzítése, amit aztán a felszíni vízelvezető rendszer és a gyalogjárók kiépítése követne. Nagyvázsony testvértelepülésünkön kívül újabban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogács termálfürdős köz­séggel teremtettünk kapcsolatot, s nem kizárt, hogy a jövőben testvértelepülési szándéknyilatkozatot írunk alá.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2157
szavazógép
2016-02-18: Család - :

Emléktöredékek 23. (Ismét költözünk)

Az egyházi intézmények 1948/49-ben bekövetkezett államosítása során a római katolikus Státus tulajdonát képező Petőfi (most Avram Iancu) utcai 13. (most 15.) számmal jelölt épület is állami tulajdonba került. Az emeleti homlokzatán olvasható felirat (Királyi Lyceum Könyv’s Kőnyomó Intézet) jelzi a XIX. század első harmadában épült jezsuita-piarista nyomdát. Középiskolai, majd egyetemi bentlakás volt, mi is ott laktunk. Mivel a balettiskolának kellett a teljes emelet, el kellett költöznünk.
2016-02-18: Faluvilág - :

Szándékosan tesznek keresztbe (Kármentő)

Sejtettük, szinte biztosra tudtuk: nem a támogatások kifizetésére készített számítógépes program a ludas a folyósítás késése miatt. Minden jel arra mutatott, a politikai hatalomért vívott harc miatt nem jutnak időben pénzhez a gazdák.