„Nehezen létezünk itt, nehezen teremtünk önálló értékekeket, és még nehezebben tudjuk ezt a szellemi frissességet megteremteni ezeken a tájakon. Ezen a furcsa szélvédett területen.
Emberek! Én most berúgtam. Én nem tudom, meddig élek. Ezt a szalagot, Szilágyi Réka, nagyon kérlek, őrizd meg.
Másold át, recsegjen, ropogjon.
Ezt, amit itt próbálok én megteremteni, ezen a kurva szélvédett területen... Illyés Gyula mondta, hogy ez egy szélvédett terület. A 30-as években Németh László szélvédett, poros világnak ismerte Szentgyörgyöt. Farkas Árpád szélvédett területen vált azzá a költővé, akivé válhatott... Én tagadom! Itt nem volt szélvédett terület sohasem. Itt nagyon fújtak a szelek. Itt mindig fújt a szél. Itt a Nemere nevű szél fújt, uraim. Ettől menekült mindenki! És aki ittmaradt – és nagyon kevesen maradtak itt –, azok odatették a lábukat, és megtámasztották a recsegő-ropogó ajtókat. Hiába tört az üveg és szakadt a függöny – ezek az emberek itt maradtak.
Székellyé ittam magam. És székellyé innám magam újra. Bár...
Azt a határ menti, határőr koncepciót nem fogadhatom el, mert egy vaslapra egy székely csak két lukat fúrjon, ha két lukat kérek, ne hármat...
Számunkra ez lehetőség. Intézményt kell teremtenünk magunknak, ha nem léteznek intézményeink, akkor kulturális intézményeink helyett önmagunknak kell azzá válnunk, és önmagunknak kell megteremtenünk saját intézményrendszerünk szervezeti szabályzatait, adminisztratív szerkezetét. Mindent, mint egy jezsuita szerzetes...
Végig kell gondolni és megteremteni azokat az értékeket, amik átvészelhetik vagy átvihetik ezt a közösséget egy olyan pusztulásra ítélt perióduson, szakaszon, ahol a kollektív szellem csapong faltól falig, és veri véres agyát önmagához...
Nekünk lényeges, hogy tisztán kikerüljünk ebből a gázkamrából. Egyetlen lehetőségünk: hogy önmagunk intézményei legyünk. Művészetet, irodalmat, színházat kell teremteni új alapokra, új értékekre. Ezt csak úgy lehet, ahogy a csirke nyakát elvágod. Egyetlen lehetőség új premisszákra. Ne hagyományt őrizz! A hagyományőrzés úgyis fut a maga tehetetlenségében tovább. És ez nagyon jó, de nagyon fontos párhuzamosan emellett a kísérlet, az újkeresés, a továbbnézés, a kozmopolitizmus, a pozitív kozmopolitizmus. Mi történik Európában? Ott bedobják a követ – csobban. Itt bedobják – még gyűrűt sem vet. Na, úgy dobd be, olyan pocsolyát áss, hogy gyűrűzzön! Úgy gyűrűzzön, hogy eljusson Európába! És ez már rögeszme: végigfutni a folyosón, visítani – de gyűrűzzön! Mindenfelé!
Na, kapcsold ki!”
1991. június 12./BAÁSZ IMRE – Hangszalag/
