Ion Iliescu tehát felelősségre vonható. Mint kiderült, túlságosan hamar ittunk a medve bőrére, noha se medve, se vadász... Az alkotmánybíróság ugyanis időközben alkotmányellenesnek minősítette a büntetőjogi perrendtartást módosító 2006/356-os törvény egyik bekezdését, miszerint a hadbírák és a katonai ügyészek vizsgálati jogköre azokra az ügyekre is kiterjed, amelyekben katonák s civilek ellen is vizsgálat folyik. Az alkotmánybíróság szerint katonai ügyészek nem folytathatnak eljárást civilek, így Ion Iliescu egykori elnök és azon civil gyanúsítottak ellen, akiket az 1990. június 13—15-i bányászjárás szervezésével s így gyilkosságokkal is vádolnak. Az ügyeket át kell adniuk a civileknek, kezdődhet tehát minden elölről. Laura Codruţa Kövesi, Románia főügyésze azonnal reagált az alkotmánybírósági határozatra, kijelentve, hogy az ügyek nem állnak le, a vizsgálatok folytatódnak, olyan ügyészcsoport alakul, mely kizárólag ezen dossziékkal foglalkozik majd. A főügyész azt is fejtegette, hogy minden katonai ügyésznek, aki eddig ezekkel az ügyekkel foglalkozott, fel kell mérnie eddigi nyomozati munkáját, s minden esetben döntenie kell arról, hogy szükséges-e átadni azokat a polgári igazságszolgáltatásnak. Kövesi elrendelte valamennyi katonai ügyészségen folyamatban levő ügy összesítését. Mindez azonban egyáltalán nem nyugtatta meg az Iliescu bűnösségét nyíltan hangoztató civil szervezeteket. Sőt! Az 1989-es forradalmárokat tömörítő December 21. Egyesület azzal vádolta Nicolae Cochinescu és Petre Ninosu alkotmánybírókat, hogy nemcsak Iliescut és társait, de önmagukat is menteni akarják, hiszen ők, ez köztudomású, ,,Iliescu embereiként" részt vettek az 1990. júniusi bányászjárásokban. Doru Mărieş, az egyesület elnöke szerint Cochinescu — aki 1990-ben a főügyész helyettese volt — írta meg ama 1990. június 13-ra virradó éjszakán a televízióban felolvasott levelet, amely az Egyetem tér kiürítését rendelte el. Mărieş az esetleges pert is vállalva azt is kijelentette, bizonyítható, hogy Corneliu Coposu egykori parasztpárti elnök házát maga Petre Ninosu gyújtotta fel az 1990. június 14-re virradó éjszakán. A forradalmáregyesület elnöke feljelentette Ioan Vidát, az alkotmánybíróság elnökét is hivatalos jogkör bitorlása miatt, mivel Vida megbízatása június 8-án lejárt...
Az ügyek tehát nem álltak le, sőt. De hogy megtudjuk-e valaha, kik és miért szervezték meg a bányászdúlásokat, s milyen szerepe volt mindebben Ion Iliescu exelnöknek, továbbra is kérdéses...