Ebben nagy segítségünkre van az unió, amely jelentős összegekkel támogatja a hátrányos állapotú vagy kedvezőtlen helyzetű vidékeken élők átképzését, hogy azok be- vagy visszakerüljenek a munka nagyszerű, szivárványszín világába. Csak a roma közösségeknek ilyen célból 24 millió lejt adott az unió, amihez a román állam még hozzácsapott 3 milliót. Ezeket a pénzeket sikerült is rendesen elkölteni, az utolsó baniig. Büszkék lehetünk, mert ehhez alaposan hozzájárult a mi megyénk képviselője is, Nicolae Păun, aki ellen éppen bűnvádi eljárás folyik. Meg is ígérte, ha kiszabadul belevágja a kést az ügyészekbe… Lehet, hogy akkor támogatni fogja a Kovászna megyei cigányokat is, akikről eddig teljesen elfeledkezett. (Bukarestiként a baróti választókörzetben nyert mandátumot visszaosztásból.)
Programjának olyan szép elnevezéseket talált, mint például: Munkához jutás – egy esély neked! És szorgalmasan, szervezetten intézték is a cigányok felzárkóztatását célzó képzéseket – főleg papíron. Többen ébredtek arra, hogy hivatalos aktákban szerepel nevük, s hogy szakképzési kurzusokat végeztek. Ehhez egy sereg formanyomtatványt kellett (volna) kitölteniük. Sajnos, sokan analfabéták, és most a bűnüldöző szervek hallgatják ki őket tanúként. Ott aláírás helyett hüvelykujjukat nyomják a papírra. Lehet, hogy a kiképzési aktákat is így írták alá. Azt az aláírást nem lehet hamisítani, csak úgy, ha az ember levágja az ujját és odaadja a kutyáknak. Akkor bizonyítsák be, hogy az övé!
A pénz egy részét sinaiai hotelekben költötték el, ahol a projektekben részt vevő szervezők, oktatók magukat nem kímélve tanácskoztak és pihenésképpen szórakoztak, jakuzziztak. A Roma Párt nevű szövetségnek és más nemkormányzati szervezeteknek utalták a pénz egy részét, és például vettek egy 44 ezer eurós autót is. De a cigányok egy része sem járt rosszul, mert az is megtörtént, hogy egyesek valamicske képzésen is részt vettek, és még összesen 500–600 lejt is kaptak. Látván a nagy előnyöket, sokan cigánynak vallották magukat, hogy ezekből a lehetőségekből némi hasznot húzzanak. Mivel egy nemzetiséghez való tartozás csakis szigorúan az egyén bevallásán alapul, ez egyáltalán nem volt nehéz.
De nemcsak a cigányok felzárkóztatása zajlik ilyen hatékonyan, hanem általában a munka nélkül maradt vagy szakképzetlen más állampolgároké is. Ezekre is költ az állam jó néhány milliócskát. A munkaerő-elhelyező ügynökségek mindenütt szerveznek olyan kurzusokat, amelyeket elvégezve a boldogtalan munkanélküliből nem lesz boldogabb munkás. Képeznek fodrászt, manikűrös-pedikűröst, szakácsot, péket, pincért, elárusítót és még ki tudja, mi mindent. Egy vizsgálat kimutatta, hogy például csak Galac megyében egy projekt részeként 900-an végeztek különféle képzéseket, és azokból mindössze 46-nak sikerült elhelyezkednie (5 százalék). Ez azt jelenti, hogy ezen alkalmazottak kiokosítása és elhelyezkedésük az államnak potom 35 ezer eurójába került.
De olyan is volt, hogy egy másik, mezőgazdászokat, munkanélkülieket érintő programban sikerült kiosztani 575 diplomát. A diplomások közül 25 kapott állást, alkalmazásuk így egy főre számítva 46 ezer euróba került. De a többi kurzust végző is örülhetett, mert a képzés alatt fejenként hatszáz lejt kaptak havonta. Még mondja valaki, hogy az állam nem tesz meg mindent, hogy az emberek munkához jussanak!
Azt már nem is említem, hogy a cégeket sokszor kényszerítik ilyen-olyan ellenőrző szervek, hogy valamelyik alkalmazottjuk végezzen el egy bizonyos kurzust, amit a vállalatnak kell finanszíroznia, mikor a vállalkozás fenntartására is alig van pénze.