RövidenNem indul Mezei János

2016. február 26., péntek, Belföld

Nem száll versenybe a harmadik mandátumért az önkormányzati választásokon Mezei János, Gyergyószentmiklós tisztségéből felfüggesztett polgármestere. Erről a Magyar Polgári Párt (MPP) gyergyószéki szervezete számolt be közleményben. A tájékoztatás szerint Mezei János a közösség érdekét szem előtt tartva döntött a visszavonulásról.

„A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben. Mezei János ellen több mint egy éve indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés, zsarolás és sikkasztásra való felbujtás gyanújával. A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A korrupcióellenes ügyészség továbbá azt tekintette zsarolásnak, hogy a polgármester lemondásra szólította fel a Monturist Kft. ügyvezetőjét. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-02-26: Belföld - :

Hírsaláta

MEGHATÓDOTT ALKOTÁSÁTÓL. Gigi Becali, a juhászból, futballmágnásból, politikusból lett börtöníró a saját, dutyiban írott könyvéről nyilatkozott a Digi24 hírtelevíziónak tegnap. Az interjúban egymást érik a meredek kijelentések. Becali egyebek mellett elmondta, amikor a könyvet írta, a saját művét, sírt, sőt, most is elsírja magát, amikor olvassa, „mert olyan szép dolgok vannak benne”.
2016-02-26: Belföld - :

Azonosították a kórokozót (Röviden)

Az egészségügyi minisztérium tegnapi közlése szerint sikerült azonosítani a kórokozót, amely Argeş megyében a három gyerek halálát okozó fertőzésért okolható. Patriciu Achimaş Cadariu tárcavezető tájékoztatása alapján az E. coli baktérium egyik törzse okozta a hasmenéssel és veseelégtelenséggel járó megbetegedéseket a gyerekeknél, de a megfertőződés körülményeire nem tért ki.