Az egészségügyi minisztérium tegnapi közlése szerint sikerült azonosítani a kórokozót, amely Argeş megyében a három gyerek halálát okozó fertőzésért okolható. Patriciu Achimaş Cadariu tárcavezető tájékoztatása alapján az E. coli baktérium egyik törzse okozta a hasmenéssel és veseelégtelenséggel járó megbetegedéseket a gyerekeknél, de a megfertőződés körülményeire nem tért ki.
A miniszter szerint végül külföldi szakemberek bevonásával jutottak eredményre. Cadariu fokozott odafigyelést javasolt az élelmiszer-fogyasztás terén. A fertőzés ezelőtt mintegy három héttel ütötte fel a fejét, Argeş megyében több mint 42 kisbaba került kórházba. Közölük többeket a fővárosi Marie Curie Gyerekkórházba kellett szállítani, mivel állapotuk igen súlyossá vált. Három gyerek végül meghalt. A hatóságok sokáig csak tapogatóztak, bizonytalankodtak a megbetegedés okát és okozóját illetően. Felmerült a belső kórházi fertőzés lehetősége, illetve hogy egy adott hipermarket forgalmazta gyümölcsök miatt betegedtek meg a kicsik, amint az is, hogy egy új kórokozó állhat a megbetegedések mögött.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.