Kinyújtóztunk, és összenéztünk: menjünk be! A kapu zárva volt, de egy arra járó kapás ember eligazított, és magunk számára is váratlanul látogatókká váltunk. Leginkább az lepett meg, hogy milyen szívesen fogadtak.
A Ceauşescu-diktatúra legsötétebb korszaka volt ez, mikor a hivatalos szövegekben rendszeresen előfordult a románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek egyenlő jogaira való hivatkozás, de a kisebbségek megmaradásához szükséges intézményeket következetesen sorvasztotta el a hatalom – hol itt, hol ott számoltak fel átlátszó indoklással egy-egy osztályt –, és javában folyt a falurombolás is. Akkoriban csak suttogni lehetett minderről, védeni is próbáltak minket e hírektől a felnőttek, de azért tudtuk, hogy az erdélyi örökség előtti tisztelgés is valamiféle lázadás – ám mikor Thiess bácsi a maga németes magyarságával eljátszva szólt hozzánk, hangulatunk a felhőtlen júliusi égbolthoz igazodott. Miután megmutogatta az 1732-es tűzvész után újjáépült istenháza értékeit, az 1250-ben megalapozott toronyba is felvitt, ott azonban már nem áhítatra, hanem éneklésre buzdított minket, és mosolyogva hallgatta inkább nyekergésnek nevezhető produkciónkat. Szégyenkezve és nevetve búcsúztunk, akkor még nem tudtuk, hogy kaptunk valamit, amin nem fogott az azóta eltelt 30 év...
A torony az idén összedőlt, mégpedig minden figyelmeztetés nélkül. Nem volt meghasadva, megroskadva, noha a tövében hömpölygő országúti forgalom bizonyára nem tett jót neki. A legrosszabb, ami történhetett vele, a kiüresedés volt, az egykor erős és virágzó szász közösség tagjainak megfogyatkozása, kitelepedése. Ha visszaszámolunk, 766 év telt el a toronyépítés kezdetétől a leomlásáig. A húsz szász család által alapított faluban a második világháború kezdetén 469 német ajkú személy élt, 1986-ban már csak 251, a legfrissebb adatok szerint pedig ma már csak öten vallják magukat szásznak az 1650 helybeli lakosból. Erejüket, nyilván, meghaladja az újjáépítés, de a művelődési minisztérium külön pénzalap létrehozását ígérte az épített örökség megmentésére.
Ez szép, de akkor sem elég, ha megvalósul: azon is kellene gondolkozni, hogy a műemlékek mellett az építő és fenntartó közösségek is megmaradjanak, sőt, újra megerősödjenek, új értékeket hozzanak létre. A múltat ugyan sem eltörölni, sem visszahozni nem lehet, de okos, előrelátó tervezéssel nem csupán a régi tornyok összeomlása előzhető meg: új tündérkert is születhet, mesélő öregekkel és éneklő fiatalokkal. Erre a programra várunk mind, akik itt élünk.