Az állatok, életük végén, megdöglenek. Az én kutyám, Morgó, meghalt. Többé nem vár a filagória alatt a csak rá jellemző mellső lábtánccal, többé nem lefetyeli tenyeremből a néhány korty sört, többé nem követelheti, hogy a fülét fogva sétáltassam, többé nem döfi a kezem, hogy masszírozzam, Morgó kutyám nincs többé, örökre elment, azt hiszem. A kertemben temettük el, a szomszéd szerint tapintatlan helyre, mert ő a házából a dögöt fedő földre lát.
Ültem a széken, és mint minden erős férfi, sírtam. Foxi kutyám, Csipike, két lábával a térdemre támaszkodva, Goya-festményt utánozó tekintettel csak nézett, csak nézett rám, és én csak néztem, csak néztem rá.
A kérdés nem az, hogy van-e lelke az állatnak, a kérdés az, hogy nekünk van-e.
Morgó kutyám annyit akart, hogy ott legyek, ahol ő. Én sem akartam mást, mint hogy a fülét fogva együtt legyünk. A fülét most nem foghatom, de még lehetünk együtt.
Galbács Pál
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
