Minden gyermeknek megadatik a lehetőség, hogy részt vegyen az oktatásban, megtanulja a tananyagot, de a pedagógus, az osztályfőnök feladata, hogy ennél sokkal többet adjon tanítványainak, felhívja a figyelmüket az iskolán kívüli lehetőségekre, pályázatokra, a régión és a határokon túli másfajta mintákra – véli Vizsuly Tünde, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium angol szakos tanára, aki tizennyolc esztendővel ezelőtt fiatal pedagógusként tanított egy évet angliai iskolában, szeptembertől pedig egyik tizedikes diákja, Borcsa Hunor tanul Nagy-Britanniában.
Már a kilencedikes felvételin kiderült, hogy a kétnyelvű matematika–informatika osztályba nagyon jó képességű gyermekek jutottak be, szinte bárkiről el lehet mondani, hogy tudatosan vállalták fel a többletmunkát – mondja Vizsuly Tünde osztályfőnök. Szerinte nemcsak szólam, hogy tudás alapú társadalomban élünk, „aki haladni akar, annak húzni kell”. Ezt teszik a Székely Mikó Kollégium kétnyelvű matematika–informatika osztály tizedikes diákjai is, Borcsa Hunor pedig ott van az élbolyban, „tudásán kívül talán szerénységével vonja magára a figyelmet”. Az osztályfőnök hangsúlyozza, osztályában nagyon sok a tehetséges diák, az idei magyarországi Templeton-programra többen is pályáztak, meg is érdemelték volna, hogy bejussanak, de csak Hunor járta végig mind a három fordulót. Kétezer diákból kétszázan kerültek be a személyre szabott tehetségfejlesztő programba, közülük csupán öten erdélyiek, Háromszékről egyedül Borcsa Hunort válogatták be. A programindítót március 12-én tartják Budapesten, ott közlik a részletes éves tevékenységet, de az már biztos, aki templetonos, azt számon tartják a magyar tehetséggondozás térképén.
Tekintve az említett pályázatot, nem lesz könnyű a következő tanév Borcsa Hunor számára, aki ráadásul ősztől osztályt, osztálytársakat vált, az Angliai Magániskolák Szövetsége pályázatán (Bursă HMC) egyéves ösztöndíjat nyert, a jövő tanévben egy angliai iskolában tanul. Hunor lapunknak elmondta, a több mint tízoldalas pályázati adatlapon a tanulmányi és versenyeredményeken kívül fel kellett tüntetni, hogy végez-e önkéntes munkát, milyen területen szeretné fejleszteni magát, és természetesen az angolnyelv-tudás is nyomott a latban. A matematika és az angol is könnyen megy Hunornak, az önkéntességet a sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában végzi a DOFE (The Duke of Edinburgh’s Award) elnevezésű programban, amely mentorok segítségével nyújt támogatást diákoknak, hogy az érintettek valamely általuk kiválasztott területen előhaladást érjenek el néhány hónap alatt. Ezt a programot a szervezet által tartott iskolai bemutatón ismerte meg, akkor még nem gondolta, hogy egy későbbi pályázaton előnyére válik, ha bekapcsolódik. A DOFE áprilisban kalandtúrával és felavatással ér véget, ekkor kapják meg a résztvevők a program által megcélzott bronz fokozatot.
A HMC-ösztöndíjra jelentkező több száz hazai pályázóból ötvenet választottak ki a beküldött személyi adatlap alapján, majd egy újabb teszt és Bukarestben tartott személyes interjú után került ki az az öt tandíjmentes ösztöndíjas és másik öt résztámogatott X. osztályos diák, aki ősszel Angliába utazhat. A pályázat kizárólag tizedikeseknek szól, és 2009 óta, amióta a román oktatási minisztérium is partner (néhány különbözetvizsgával elismeri az Angliában végzett tanulmányokat) a programban, egyetlen hazai magyar nyertes a baróti Bocz Hunor Chris volt, aki a 2014–2015-ös tanévre kapott ösztöndíjat, és jelenleg a XII. osztályt is ott folytatja.
Borcsa Hunor a második erdélyi magyar diák, aki elnyeri a HMC-ösztöndíjat, de ahhoz, hogy ki is tudja használni a lehetőséget, a szerény anyagi körülmények között élő családból származó tehetségnek támogatásra van szüksége. A pályáztató fedezi a tanulmányi költségeket és az ott-tartózkodást, de az oda- és hazautazást tanév elején és végén, valamint a vakációkban, illetve az 1750 angol fontos adminisztrációs költséget (amit július 1-jéig kell befizetni) a pályázónak kell állnia.
Bízunk benne, hogy az eredményes diákokat támogató civil szervezetek, tehetséggondozó egyesületek, alapítványok, a helyi önkormányzat segítségével Hunor eljut az angliai iskolába, ahová magával viszi a Székely Mikó Kollégium és Sepsiszentgyörgy jó hírét, majd többlettudással és azzal a bátorítással tér haza, hogy aki igazán akar és tesz érte, az megvalósíthatja álmait.