A múlt hétKi mit érdemel!

2016. március 7., hétfő, Jegyzet
Kuti János

Most, hogy Klaus Iohannis visszavonta Tőkés László Románia Csillaga Érdemrendjét, sokan úgy tartják, hogy a történelmet nem lehet átírni, és Tőkés László érdemei a ’89-es forradalom kirobbantásában elévülhetetlenek. Ez az elképzelés téves. Ha kétezer év történelmét meg lehet hamisítani, akkor mi az a 26 év, amely a rendszerváltás óta eltelt?

 

Csak figyelembe kell venni, hogy a Kárpátok Géniusza, valamint kedves felesége – akiket visszasír hű népük – miket mondtak azokról a huligánokról, akik 1989 decemberének közepén Temesváron randalíroztak. Ott csak sima rendbontás történt, és a rendet a rendfenntartók mindenáron fenn akarták tartani. Ezért kellett a rendetlenkedők közé lőni. Történészi logikával ebből következik, hogy Temesváron nem volt forradalom, és ha nem volt, akkor Tőkés László nem lehetett a forradalom hőse.
Úgy vehetjük, hogy a forradalom Bukarestben tört ki. Miután bejelentették, hogy a diktátor elfutott felségével együtt, az Ókirályság számos városában és falvaiban, ahol egy árva puskalövés sem dörrent, megjelentek a forradalmárok. Papírokkal vagy tanúkkal bizonyították, hogy ők a forradalom hősei, nem azok, akik ezrével meghaltak és háromezrével megsebesültek. A forradalmárigazolványokat hamis úton megszerzők köszönik szépen, jól vannak. Ők hivatásos forradalmárok, akik 26 éve az ellopott forradalomból élnek. Sok helyen hősiesen betörtek a városi vagy megyeszékhelyen levő pártbizottságokhoz, és összetörtek mindent, ami kezük ügyébe került. Ahogy az idő telt, egyre inkább szaporodtak. A forradalmárságot akár két tanúval is lehetett bizonyítani. Ha valaki receptet váltott ki, elvágta az ujját vagy pofonvágta barátját italozás közben, és erről látleletet készíttetett, az már elég volt, hogy forradalmárrá váljék. Csábító volt utólag is forradalmi harcossá lenni, hisz üzlethelyiséget, lakást és telket is kaphattak „érdemeikért”.
De térjünk vissza Tőkés Lászlóhoz. Róla a rendszerfordulás után nemsokára kisütötték, hogy egyáltalán nem zaklatta a Securitate, bár nem bizonyítottan, mégis holtbiztos ügynöke volt a KGB-nek és magyar titkosszolgálatoknak, ugyanakkor az amerikai titkosszolgálatnak, a CIA-nek is.
Ennek ellenére Traian Băsescu 2009-ben kitüntette Tőkést a Románia Csillagával. Ez rossz húzás volt, mert ha nem tünteti ki, most nem kellett volna visszavonni az elismerést. Iohannis a csillagelkobozás alkalmával megmondta, hogy akinek ilyesmit adnak, annak „el kell ismernie Romániát, a román kormányt és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik”. Egy igazi hazafi nem úgy viselkedik, mint Tőkés László, hanem mint számos nagykutya, kik a börtönben párnájuk alatt Románia Csillagával alszanak, mint például a volt miniszterelnök, Adrian Năstase. Ha bűnöző valaki Romániában, még nem jelenti, hogy nem jó hazafi és nem éremdús!
Tőkés László állandóan a kisebbségek jogainak hiányáról, a törvények be nem tartásáról papol, tehát rossz hazafi. Bezzeg Klaus Iohannis, szintén kisebbségiként, ha a román himnuszt hallja, kezével úgy fogja vissza örömtől kiugrani készülő szívét, hogy ebben párja nincs a honban. Elhittük, hogy szíve Európa-nagy, államelnök is lett belőle. Tőkés László meg állandóan támadja Romániát. Lehet, hogy a Románia Csillagának visszavonása mellett meg kellene vonni tőle a román állampolgárságot is. Esetleg nemkívánatos személynek lehetne nyilvánítani, minden állampolgárral együtt, akiknek hivatalos állásponttól eltérő a véleménye, akár a magyarság széles körű jogairól is, és bírálatot merészel megfogalmazni.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2016-03-07: Közélet - Fekete Réka:

A Mikóból angliai iskolába

Minden gyermeknek megadatik a lehetőség, hogy részt vegyen az oktatásban, megtanulja a tananyagot, de a pedagógus, az osztályfőnök feladata, hogy ennél sokkal többet adjon tanítványainak, felhívja a figyelmüket az iskolán kívüli lehetőségekre, pályázatokra, a régión és a határokon túli másfajta mintákra – véli Vizsuly Tünde, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium angol szakos tanára, aki tizennyolc esztendővel ezelőtt fiatal pedagógusként tanított egy évet angliai iskolában, szeptembertől pedig egyik tizedikes diákja, Borcsa Hunor tanul Nagy-Britanniában.
 
2016-03-07: Közélet - Bokor Gábor:

Moldovai településsel barátkozik Kovászna

Testvértelepülési és együttműködési szerződést kötött Kovászna és a moldovai Călăraşi város. A dokumentumot szombaton írták alá a székelyföldi fürdővárosban. Călăraşi Kovászna hatodik testvérvárosa lett.