RMDSZKétharmados többséget szeretnének

2016. március 8., kedd, Közélet

Erdővidék négy településén tartott az RMDSZ jelölőgyűléseket a múlt héten, s mindenhol a tisztségben levő polgármestereket indítanák. A szövetség javítani szeretne eredményein, és kétharmadot szerezne ott, ahol eddig nem sikerült.
 

Elsőként Nagyajta és Középajta választmánya döntötte el titkos szavazáson, hogy továbbra is Bihari Edömérnek szavaz bizalmat. Ba­con község négy falujának RMDSZ-esei szintén ellenszavazat nélkül álltak ki a négy esztendővel ezelőtti választásokat követően soraikba álló Simon András mellett. Bölönben sem volt szövetségen belüli ellenjelöltje Sikó Imre polgármesternek, a választmány tagjai közül is csak egy tartózkodott.
Baróton Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és Grüman Róbert ügyvezető elnök jelenlétében tartotta meg négyéves tevékenységéről szó­ló beszámolóját Lázár-Kiss Barna András polgármester, s szólt a következő ciklus kihívásairól. Bemutatták a közvélemény-kutatás eredményeit – köztük a sajtóval nem ismertetett, az RMDSZ-es politikusok megítéléséről szóló adatokat is –, s mint kiderült, a következő városvezetőtől azt várják a ba­rótiak, vállaljon szerepet új munkahelyek teremtésében – számolt be a Háromszéknek az RMDSZ erdővidéki szervezetének elnöke, Váncza Tibor.
Bardocon és Erdőfülében tegnapra, Székelyszáldoboson és Olaszteleken holnapra tervezték a tisztújító közgyűlést, a négy település választmánya, azaz a Bardoci Egyeztető Tanács ezt követően nevezi meg polgármesterjelöltjüket. Annyi bizonyos, Balázsi Dénes jelezte, még egy mandátumot vállalna, nagyon valószínű tehát, hogy más nem száll ringbe a jelölésért.
Vargyason Ilkei Ferenc nyugdíjba vonulása miatt elhúzódni látszik a jelölés. Az elmúlt időszakban több név is felmerült, egyeztetések is folytak, ám leghamarabb huszadika környékén nevezik meg, kit támogat a szövetség a helyhatósági választásokon.
„Arra készülünk, hogy helyzetünket megszilárdítsuk, s Erdővidék településeinek a javát szem előtt tartó embereket válasszunk polgármestereknek s küldjünk a tanácsokba. Polgármesterjelöltjeink győzelme mellett azt szeretnénk elérni, hogy Barót, Nagybacon és Nagyaja tanácsában szerezzünk kétharmados többséget, Bardocon tartsuk meg legalább a jelenlegi tíz önkormányzati képviselőnk helyét, Bölönben pedig legyen öt tanácstagunk. Úgy érzem, minderre esélyünk van, mert az elmúlt időszakban úgy dolgoztunk, hogy az emberek bizalmát megnyerjük” – nyilatkozta Váncza Tibor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-03-08: Közélet - Iochom István:

Ki a legnépszerűbb Kézdivásárhelyen? (Közvélemény-kutatás)

A megkérdezett kézdivásárhelyi lakosok közül mindössze 11,7 százalék értékeli pozitívan a város elmúlt ötéves fejlődését – derült ki abból a közvélemény-kutatásból, melyet 2015. október 15. és november 15. között végzett Közélet és közérzet Kézdivásárhelyen, 2015 címmel a Kézdiszékért Egyesület a Bálványos Intézet szakmai segítségével.
 
2016-03-08: Jegyzet - Farkas Réka:

Hol az igazság, avagy miért masírozhat büntetlenül a gyűlöletkeltő Új Jobboldal? (Szóvá tesszük)

Hogyan ásnak el az illetékes hatóságok egy számukra kellemetlen ügyet? Sunyítva, de látszólag teljesen hivatalosan.