Szóvá tesszükHol az igazság, avagy miért masírozhat büntetlenül a gyűlöletkeltő Új Jobboldal?

2016. március 8., kedd, Jegyzet
Farkas Réka

Hogyan ásnak el az illetékes hatóságok egy számukra kellemetlen ügyet? Sunyítva, de látszólag teljesen hivatalosan.


Az alábbi történet 2014 decemberében kezdődött. Románia nemzeti ünnepét követően az akkori prefektus elégedetten számolt be a sepsiszentgyörgyi rendezvényekről, kifogást csupán a Kézdivásárhelyen fekete zászlót kitűzők ellen emelt, felháborítónak nevezte, hogy egyesek meggyalázták az ünnepet. Kollégánk, Erdély András újságíró tette fel a kérdést, hogy a városközponton végigvonuló, magyarellenes jelszavakat ordibáló új jobboldalosok viselkedését helyénvalónak találta-e. Válasza rövid volt, ő semmi ilyesmit nem tapasztalt, ám ha kiderül, hogy igaz az állítás, a román szélsőségesek ellen is fellépnek. Erdély András már másnap elküldte a kormánybiztosnak a sepsiszentgyörgyi felvonulás videofelvételét, pontosan megjelölte azt is, hányadik percnél harsogják a máshonnan érkezettek, hogy Ki a magyarokkal az országból, és jelezte: a rasszista, gyűlöletkeltő cselekedet alkotmányt is sért, a büntető törvénykönyv szerint pedig 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel büntetendő, rendezvények esetében elsősorban a szervezők – jelen esetben éppen a prefektúra – felelősségre vonhatóak. Az első választ december 29-én kapta meg, az új prefektus, Sebastian Cucu tájékoztatta, hogy petícióját továbbították a rendőrségnek; onnan azt a feleletet kapták, hogy ismeretlen tettesek az elkövetők, és az ügyészséghez utalják az esetet.
Teltek-múltak a hónapok, semmi hír nem érkezett arról, hogy mi a helyzet, lezárult-e a vizsgálat, kell-e valakinek törvény előtt felelnie. Erdély András októberben az ügyészséghez fordult, sepsiszentgyörgyi részlegükön érdeklődött, ám azt a feleletet kapta, ilyen eset nem szerepel jegyzékükben, kérje ki a rendőrségtől az ügyirat pontos számát, akkor talán megtalálják. Csakhogy nem olyan egyszerű kinyomozni a rendőrség e-mail-címét – szembesült kollégánk –, a honlapon nem fellelhető, telefonos érdeklődésre pedig többszöri továbbkapcsolás, várakozás után derült ki nagy nehezen, hová küldheti kérését. A válasz december 3-án érkezett, az ügyet 3252/P/2015-ös számmal iktatták az ügyészségen. Újabb levél, és ezúttal kiderül: nem a sepsiszentgyörgyi, egyenesen a megyei ügyészség foglalkozott az esettel, és már január 21-én lezárták azt, vádat nem emeltek senki ellen. Erdély András, az ügy elindítója kíváncsi lett volna indoklásukra is, ám hiába fordult újabb kéréssel, elutasították, neve nem szerepel az iratcsomóban, így nincs joga megtudni, miért nem számít bűncselekménynek mindaz, amit 2014. december elsején kamerájával rögzített.
Úgy tűnik, mint annyi más esetben – településfeliratok lefestése, székely zászló ellopása, megrongálása, a SIC-tábla összekenése –, a konkrét bizonyíték sem elég, hogy egy magyarellenes ügyben igazságot szolgáltasson a román igazságszolgáltatás. Ami 2014. december elsején Sepsiszentgyörgyön történt, az vitathatatlanul kimeríti a gyűlöletkeltés, uszítás fogalmát. Ismertek az elkövetők – jól látszanak, azonosíthatóak a felvételen –, és tudott a szervező is. Következménye mégsem lesz, mert azok, akiknek dolga lenne bíróság elé vinni az ügyet, elkenik, elmismásolják azt.
Erdély András nem újságíróként, egyszerű állampolgárként próbálta végigkövetni az általa jelzett eset kivizsgálását. Számtalan levelet küldött, kérést fogalmazott, ám kiderült, még ahhoz sincs joga, hogy megtudja, miért nem ügy az ügy. Teszünk egy próbát a sajtó képviselőiként is, a törvény szerint kötelesek kiadni az igényelt adatokat. Kíváncsian várjuk, milyen érvekkel tudják megindokolni, hogy miért nem törvénytelen Romániában a magyarok gyalázása, miért kell szülőföldünkön végighallgatnunk idegenből érkezettek minket ócsárló skandálását, és miért tehetik meg mindezt büntetlenül. Tudni szeretnénk: a rendőrség, a prefektúra, az ügyészség az adófizető polgárokat szolgálja, vagy a gyűlöletkeltő Új Jobboldal cinkosai?
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2016-03-08: Közélet - Hecser László:

Kétharmados többséget szeretnének (RMDSZ)

Erdővidék négy településén tartott az RMDSZ jelölőgyűléseket a múlt héten, s mindenhol a tisztségben levő polgármestereket indítanák. A szövetség javítani szeretne eredményein, és kétharmadot szerezne ott, ahol eddig nem sikerült.
 
2016-03-08: Közélet - Bokor Gábor:

Fogadják a kéréseket (Mezőgazdasági kifizetési ügynökség)

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Kovászna megyei kirendeltségénél már fogadják a 2016-os évre vonatkozó mezőgazdasági támogatások kéréseit. Jó hír, hogy egyszerűsítettek az eljáráson, a gazdáknak kevesebb dokumentummal kell jelentkezniük az irodáknál – mondta el tegnap Marius Popica igazgató Illyefalván, a LAM Alapítvány székhelyén tartott tájékoztató összejövetelen.