BOC ELFUNAROSODÁSA. Nem engedélyezte Emil Boc kolozsvári polgármester, hogy a Kolozs megyei RMDSZ a Mátyás király szülőháza előtti téren állítsa fel kampánysátrát. Az indoklás: a turisták körében népszerű utcában nem illő politikai rendezvényt szervezni. Az ügy kapcsán Boros János alpolgármester a Krónikának elmondta, a polgármester kitart amellett, hogy a tér ne legyen politikai események színhelye. Boros hozzátette, kulturális célra bérbe vehető a tér, éppen azért javasolta az RMDSZ megyei vezetőinek, hogy ilyen rendezvénysorozatra kérjenek engedélyt. (Krónika)
ÚJLATIN ELLENTÉT. Továbbra sem csitul Olaszországban a romániaiak által elkövetett bűncselekmények miatti botrány. Csütörtökön három román és egy francia állampolgár kitoloncolását hagyta jóvá Treviso prefektusa, Vittorio Capocelli. Mind a négy kitoloncolt büntetett előéletű, prostitúció és drogcsempészet szerepel a bűnlajstromukon. Közben vezető román politikusok határozottan elutasították azokat az olasz felvetéseket, amelyek értelmében Róma vízumkötelezettség bevezetését fontolgatja a román állampolgárokkal szemben. (Krónika)
BĂSESCU BESZÓL A PÉNZÜGYMINISZTERNEK. Az államfő Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter hozzáértését kezdte ki egy megjegyzésével a Román Írószövetségben. Iorgulescu kulturális miniszterrel együtt az írószövetség székhelyén ünnepelték a szervezet százéves fennállását, amikor az ünnepség végeztével az államfő távozni akart, Vosganian miniszter, aki a szövetség alelnöke is, felállt, hogy kikísérje, de Băsescu mosolyogva leintette: ,,Kérlek, maradj itt, nem is szükséges, hogy visszamenj a kormányhoz". (manna.ro)
HETVENEZER GYERMEK KÉNYTELEN DOLGOZNI. A kiskorúakat a legtöbbször koldulásra, autómosásra vagy prostitúcióra kényszerítik. Sokan teljesen kimaradnak az iskolából. A Mentsétek meg a gyermekeket szervezet felmérése szerint ezeknek a fiataloknak egyharmada analfabéta, 40 százalékuk pedig olvasási és írási problémákkal küzd. (Erdély fm)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.