Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki Farkas Árpád költőt, az elismerést március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából tegnap adta át Balog Zoltán, a budapesti kormány emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban.
Farkas Árpád József Attila-díjas költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja részére „székely gyökerű és egyéni hangvételű költészete elismeréseként” adományozta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a díjat. Lapunk szerkesztőbizottságának elnöke mellett ugyancsak a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Babérkoszorú-díjban részesült Király László József Attila-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja.
Háromszékről kitüntetésben részesült Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze, aki Jászai Mari díjat-kapott. József Attila-díjat két erdélyi származású alkotó vehetett át tegnap: Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, szerkesztő, valamint Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő. A gyergyóremetei származású Molnár Levente, a magyar Állami Operaház énekese Liszt Ferenc-díjban részesült.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.