„Félelemre nem lehet jövőt építeni. Jövőt csak hitre, bizakodásra és szeretetre lehet építeni. Meg kell erősítenünk magunkat, nem szabad félnünk, még akkor sem, ha látjuk, tudjuk és érezzük, hogy nehéz idők jönnek, ha látjuk, hogy elkezdődött Székelyföld lefejezése, ha érezzük, hogy egyesek Székelyföld létére törnek” – hangzott el tegnap a sepsiszentgyörgyi március 15-i ünnepség legfontosabb üzenete Antal Árpád szájából, aki ezúttal nem polgármesterként, hanem egyszerű polgárként szólt az egybegyűltekhez. Az elmúlt időszak történései rányomták bélyegüket a háromszéki megyeközpont ünnepére, sokkal többen összegyűltek az új főtéren, mint előző években, hosszas tapssal köszöntötték a tisztségéből felfüggesztett polgármestert, és minden szónok beszédéből visszaköszönt a Székelyföldre, székelységre nehezedő egyre erőteljesebb nyomás, az ellenállás, a bátor kiállás szükségessége.
A már megszokott forgatókönyv szerint zajlott idén is a nemzeti ünnep, a Szemerja negyedből, a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától, illetve az Állomás negyedből, az eprestetői csata emlékművétől vonultak be a központba a lovasok, a cserkészek és a két, 125 méteres magyar, illetve székely zászló hordozói, a főtéren pedig a huszárok tisztelgésével, majd a székelyföldi lovasok felvonulásával és a Szózat eléneklésével vette kezdetét a műsor.
„A szabadságharc ünnepének jegyében irányítsuk figyelmünket a múltra, és összpontosított erővel tartsunk a jövő felé” – szólította fel az egybegyűlteket a műsorvezető, Nagy-Kopeczky Kristóf, majd Antal Árpád lépett színpadra, aki polgármesterként idén nem mondhatott beszédet, de „egyszerű székely emberként” megtehette. Személyesebb hangvételben indította szónoklatát, sokkal jobban van, mint egyesek szeretnék, és voltak, akik féltésből azt tanácsolták, ne tartson beszédet március 15-én. Nem szabad félnünk, a román hatalom minden gáncsoskodása ellenére itt vagyunk, és az elmúlt tíz évben elkezdtünk újra jövőt építeni magunknak. „Ezért próbálnak újra szétverni minket, minél nagyobb dolgokat valósítunk meg, annál nagyobb erők mozdulnak meg ellenünk” – fogalmazott, de hozzátette, számunkra nem az kell legyen a fontos, hogy mit akar és tesz a hatalom, hanem az, hogy mit teszünk mi közösségi céljaink eléréséért. A megoldás nem a kivándorlás, hanem a maradás, a munka, a minél több gyermek vállalása – hívta fel a figyelmet. „Attól, hogy félreállítják Székelyföld szószólóit, Székelyföld ügye nem szűnik meg, és a közösség vágyálma sem, hogy szabadon élhessen” – mondotta.
Antal Árpád kitért az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre, arra, hogy semmi nem valósult meg ezekből, sőt, meghamisítják a történelmet, ellopják a forradalmat is. „Egy olyan rendőrállamot akarnak kiépíteni, amely elejét veszi annak, hogy a százéves évfordulón számonkérjük ezeket az ígéreteket” – figyelmeztetett. Kifejtette, őt félreállíthatják, elvehetik tőle eddigi „eszközét” (a polgármesterséget – szerk. megj.), de nem tudják megakadályozni, hogy a közösségért, annak céljaiért dolgozzon továbbra is. „Székelyföld elpusztíthatatlan, rajta van a lelkünk térképén, egyetlen lépést sem vagyunk hajlandóak hátrálni. Ha egy zászlót levesznek, tízet teszünk helyére, ha egy szószólót félreállítanak, tízezreknek, százezreknek kell átvállalniuk feladatát. Csak így lehetünk eredményesek” – hangsúlyozta.
Antal Árpád beszédét hosszas taps kísérte, majd Nemes Levente színművész szavalta Tompa László Lófürösztés című versét, és Stekbauer-Hanzi Réka, a Székely Mikó Kollégium diákja énekelt népdalokat.
Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár ünnepi beszédében a 168 évvel ezelőtti történelmi eseményeket, azok jelentőségét, Háromszék szerepét idézte fel. „Európa 1848-as vulkánkitörése kiemelten fontos fejezete volt az emberi szabadságjogokért folytatott sok évszázados küzdelemnek. Az egyre szélesedő alapvető jogok körét majd száz évvel később az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tette normává, kimondva, hogy minden embert ugyanazok a jogok illetnek meg. Mindazok számára, akik kétségbe vonják e közösség identitását, korlátozni szeretnék jogait és szabadságát, nem árt felidézni a nyilatkozat néhány cikkelyét: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme; mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságához; mindenkinek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához; véleménye miatt senki nem szenvedhet zaklatást.” Íjgyártó István köszönetet mondott azoknak a szentgyörgyieknek, háromszékieknek, akik a nehézségektől sem visszariadva „ápolják és továbbadják a lángot, a nemzet szabadságszeretetét”. „A magyar kormány mindenkor és minden lehetséges fórumon támogatta és a jövőben is támogatni fogja törekvéseiket” – zárta beszédét a magyarországi vendég.
Orbán Viktor miniszterelnök üzenetének felolvasása után az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett szónokverseny nyertese, Fazakas Laura Éva tolmácsolta gondolatait: „Nekünk, fiataloknak az a feladatunk most, a XXI. században, a globalizáció, az elszemélytelenedés, az informatika, kibernetika korában, hogy itthon, szülőföldünkön valódi otthont teremtsünk magunknak, utódainknak, hogy jó legyen itt élni. Vessünk, arassunk, építsünk, álmodjunk, szeressünk, higgyünk.”
Gondolkodott azon, hova kellene az idei ünnepen mennie, szórványba, ahol alig élnek már magyarok, a 26 évvel ezelőtti véres eseményeket soha kiheverni nem tudó Marosvásárhelyre, vagy Kolozsváron kellett volna maradnia, ahol az ottani magyarság megpróbál Erdély fővárosához méltóan intézményeket fenntartani és élni – kezdte beszédét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Hazajött, mert vannak az életben olyan események, amikor egy közösség, egy család elbizonytalanodik, „vannak az életünkben olyan történelmi pillanatok, amikor megérünk az imádságra, amikor kijelentjük, hogy már csak az imádság segít rajtunk”. Imára hívta hát az egybegyűlteket: „Fenséges Istenünk, köszönjük, hogy meghallgatsz és nem lehallgatsz minket, erre vágynánk földi életünkben is, hogy végre valaki meghallgasson bennünket Bukarestben, Brüsszelben vagy Washingtonban. El tudnánk csendesen is mondani vágyainkat, hogy mennyire fontos számunkra a szabadság, a testvériség, az egyenlőség, hogy nem kívánnánk mást, csak ami más nemzet fiainak is kijár ezen a földön. De látod, Atyám, ahogy Nemecseknek a nevét kisbetűvel írták a Pál utcai fiúkban, úgy mi is az »aşa zis« nemzet lettünk, idézőjelbe tennék egy nép létezését saját szülőföldjén. Istenünk, taníts meg arra, hogy a történelem határeseteiben hogyan kell szembeállni a gonosszal (…). Ellenállni vagy beletörődni, ez volt a kérdés 1848-ban, és az a kérdés minden forradalom előtti társadalomban” – mondotta Kató Béla, majd több ezer torokból csendült fel a közös ima a város polgármesteréért, és azért, hogy Isten segedelmével megértse ez a nép: akár 1848-ban és 1989-ben, a döntés mindig, így most is az ő kezében van.
A március 15-i ünnepet a város egyesített kórusai és a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar közreműködése színesítette, Petőfi Nemzeti dalának ez évben is megzenésített változata csendült fel Bartos Barna, Filip Zsombor és Opra Balázs előadásában. Az ünnepet, mint minden esztendőben, himnuszaink zárták, majd mintegy megkoronázva az elhangzottak alapgondolatát, betöltötte a városközpontot a Miénk itt a tér című LGT-dal.
