Székely szabadság napjaBírságözön szervezőknek, résztvevőknek

2016. március 18., péntek, Közélet

Nem csupán Izsák Balázs SZNT-elnököt bírságolta meg a csendőrség a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi megemlékezés, felvonulás és tiltakozás miatt: két másik szervezőt és összesen 84 résztvevőt is utolért a törvény szigora, utóbbiakat videofelvételekről azonosították. A tömeges büntetés nagy felháborodást váltott ki, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közleményben követeli, hogy vessenek véget a boszorkányüldözésnek.
 

Tegnapi lapszámunkban már beszámoltunk arról, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök nevére tízezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet állítottak ki. Később kiderült, ugyanakkor László Györgyöt, a Marosszéki Székely Tanács elnökét hatezer lejjel bírságolták, Gáspár Sándor szervezőt pedig írásos figyelmeztetésben részesítették. Rajtuk kívül 84 résztvevőt is bírsággal sújtottak, összesen 70 800 lej értékben. A példátlan intézkedésre nincs magyarázat. A csendőrség Izsák Balázsnak azt rótta fel, nem iktatta a csendőri egységnél is a rendezvény előtt legkevesebb 48 órával a rendezvény lezajlásáról szóló nyilatkozatot, és a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után „engedély nélkül szervezett” felvonulást a prefektusi hivatal elé.
László Györgynek – aki az önkéntes rendfenntartók munkáját irányította – azt rótták fel, hogy szervezőként részt vett az „engedély nélküli” felvonuláson.
Izsák Balázs az MTI-nek szerdán és csütörtökön is elmondta: több alkalommal is egyeztettek a csendőrség vezetőivel a megemlékezés és a felvonulás lezajlásáról, és  személyesen adta át a csendőrség parancsnokának a városházán bejelentett forgatókönyvet és a bírósági határozatot, mely a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert; mindezt a csendőrséggel folytatott megbeszélés jegyzőkönyvében is rögzítették. Emlékeztetett, hogy a két évvel ezelőtti felvonulás után 12 ezer lejes bírságot róttak ki az SZNT nevében szervezőként eljáró Siculitas Egyesületre. Azt is megtámadta a bíróságon, de még elsőfokú ítélet sem született a perben. Izsák Balázs és László György – aki egyértelmű megfélemlítési akciónak tartja a bírságot – most is perelni fog.
A székely szabadság napján, március 10-én a szervezők becslése szerint mintegy 15 ezer tüntető követelt Marosvásárhelyen autonómiát Székelyföldnek. Az SZNT a korábbi évek tapasztalatából tanulva több mint egy évvel a rendezvény előtt bejelentette a megemlékezést és a felvonulást a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnál. A törvény értelmében a polgármester a bejelentés utáni 48 órában tilthatta volna be a rendezvényt, de Dorin Florea polgármester tiltó határozat helyett csak levélben tájékoztatta a szervezőket arról, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezésére az SZNT pert indított, amely alapfokon azzal zárult, hogy a törvényszék a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. A hivatal fellebbezett ugyan, de a másodfokú eljárásra nem került sor március 10-e előtt.
Két nappal a rendezvény előtt Lucian Goga prefektus egy nyilatkozatban törvénytelennek minősítette a felvonulást. Álláspontját azzal magyarázta, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezése felfüggesztette a szervezők számára kedvező elsőfokú törvényszéki határozatot mindaddig, amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben.
A csendőrség tegnapi tájékoztatása szerint 50 embert azért bírságoltak meg összesen 61 ezer lejre, mert az érintettek „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvényt szerveztek; szervezőként nem léptek fel a tömegrendezvény megszakítása érdekében akkor, amikor azt tapasztalták, hogy a közrend és a csend megzavarására alkalmas cselekedetek történtek”. További 34 résztvevőre csendháborításért róttak ki összesen 9800 lej bírságot. Szerepel a tájékoztatásban az a kovásznai férfi is, aki a csendőrök kérésére bicskájával faragta le a zászlórúdja hegyes végét. A csendőrség veszélyes tárgy viselésének a tettenéréseként számolt be erről, és tudatja, hogy az illetőt átadták a rendőrségnek. Onnan hazaengedték, de bűnvádi eljárást indítottak ellene.
A megbírságolt személyeket Ciprian Căluşer csendőrségi szóvivő szerint más hatóságok bevonásával, videofelvételekről azonosították. A szóvivő most is megerősítette a székely szabadság napja végén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre. Azt is elmondta: Marosvásárhelyen még soha semmilyen rendezvény miatt nem róttak ki ennyi bírságot, mint most. A felvonulóktól elkobozott tárgyakról közölte: a csendőrség javaslatára, a szervezőkkel egyetértésben gyűjtötték össze a rendezvény területének a bejáratánál a hosszabb, vastagabb vagy hegyes végű zászlórudakat. Arra a kérdésre, hogy március 15-én és december elsején is hasonlóképpen járnak-e el, kijelentette: nem hasonlíthatók össze ezek az események a székely szabadság napjával.


Vessenek véget a boszorkányüldözésnek!
Felháborodásának adott hangot Kelemen Hunor RMDSZ-elnök amiatt, hogy a román hatóságok képviselői magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozták március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen és március 15-én Kolozsváron.
„Az RMDSZ tiltakozik az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség 84 magyar embert bírságolt meg azután, hogy békés, incidensektől mentes szabadságnapi felvonuláson vett részt, mindeközben Kolozsváron a csendőrség olyan illegálisnak nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában” – írja Kelemen Hunor. Hozzáteszi: „Nyomatékosan kérjük, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló egyértelmű boszorkányüldözésnek, hiszen evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak”. Az RMDSZ elnöke  eljárásaik megindoklását várja a hatóságoktól, és úgy véli, az alaptalan szankciók ellentmondanak a jogállamiság elveinek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2016-03-18: Közélet - Bokor Gábor:

A város nyakába varrnák a kudarcot (Csomakőrösön elakadt Kovászna vízhálózatának bővítése)

Kérdésessé vált a csomakőrösi ivóvízhálózat építésének befejezése. A Kovászna város vízhálózatának bővítését jelentő munka kivitelezési határideje április 17-e, nincs sok remény arra, hogy addig jelentősebb előrelépést tegyen a vízvezetést vállaló cég. Félő, hogy a munka abbamarad, eközben a késlekedés miatt a pályázaton elnyert uniós pénzből eddig egyetlen eurót sem hívott le a munkálat megrendelője.
 
2016-03-18: Közélet - :

Ott sem volt, mégis megbüntették

A történelem ismétli önmagát Marosvásárhelyen. Két évvel ezelőtt Vetró András szobrászra, hagyományőrző századosra róttak ki 500 lejes pénzbírságot, holott a székely szabadság napján nem is tartózkodott Marosvásárhelyen – Boldizsár Bélával tévesztették össze –, most pedig Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagja kapott hasonló büntető jegyzőkönyvet, holott március 10-én Bukarestben a rendőrség központi fogdájában testvérénél, Zoltánnál, a HVIM erdélyi vezetőjénél volt látogatóban.