A történelem ismétli önmagát Marosvásárhelyen. Két évvel ezelőtt Vetró András szobrászra, hagyományőrző századosra róttak ki 500 lejes pénzbírságot, holott a székely szabadság napján nem is tartózkodott Marosvásárhelyen – Boldizsár Bélával tévesztették össze –, most pedig Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagja kapott hasonló büntető jegyzőkönyvet, holott március 10-én Bukarestben a rendőrség központi fogdájában testvérénél, Zoltánnál, a HVIM erdélyi vezetőjénél volt látogatóban.
A 934445-ös március 10-ei jegyzőkönyvet már aznap este, 21.20-kor kitöltő Emil Dărjan törzsőrmester azzal indokolta a kirótt pénzbüntetést, hogy Szőcs Csongor „a hatóságok által nem engedélyezett felvonuláson vett részt és kiabálással zavarta a lakók nyugalmát”. A csendőr a jegyzőkönyvbe azt is beírta, hogy erről bizonyítékként videofelvétel létezik.
Felmerül a kérdés, ha a rendezvény 19 órakor ért véget, mikor volt ideje megnézni a kollégái által készített videofelvételeket?
Habár a csendőrség beismerte, hogy nem történt semmiféle rendbontás, szóvivőjük már március 10-én bejelentette: utólag, videofelvételek alapján azonosítják a szerintük nem engedélyezett felvonulás szervezőit, illetve azokat, akik törvénysértést követtek el, és megbüntetik őket.
Szőcs Csongoron kívül a HVIM eredővidéki tagja, a Bibarcfalván élő Bogyor Balázs is kapott egy kétszáz lejes pénzbírságról szóló büntető jegyzőkönyvet – ő valóban jelen volt Marosvásárhelyen, de nem tett semmi törvényelleneset –, az a „bűne”, hogy túl hangosan beszélt. A vármegyések álláspontja szerint újabb brutális román állami megfélemlítést kell elszenvedniük az autonómiáért küzdő hazafiaknak, akiknek egyetlen bűnük, hogy részt vettek a székely szabadság napján. Ugyanakkor azt követelik a hatóságoktól, adjanak magyarázatot, miként lehet úgy büntetni, hogy valaki jelen sem volt az említett rendezvényen! A HVIM megteszi a szükséges jogi lépéseket és fellebbez a bíróságon mindkét jegyzőkönyv ellen.
Tegnap Boldizsár Béla is jelezte: 500 lejjel bírságolták meg, a büntető jegyzőkönyvben szereplő indoklás szerint kiabálással zavarta a közrendet.