Háromszék legmagasabb csúcsa a Lakóca – szimbolikusan ennek magasából kívánnak a fiatal alkotók rálátni és ráláttatni a körülöttünk lévő életre. Nem hivalkodóan, nem erőltetett kortársiassággal, hanem egyszerűen, úgy, ahogy megszületik bennük a kép. Születünk, szaporodunk, tömörülünk, tömeggé, közösséggé válunk – fogalmazza fehér alapon tömör fekete körökben Sipos-Gaudi Tünde. Miként a csillagok és a bolygók az égen, egy település lakói a teljes nemzedéki skálával, kicsi és nagy, világos és sötét fagolyóbisok állnak csatarendben, amelyek évgyűrűiben rejlik a titok, hogy melyikük milyen élettapasztalatot hordoz – formált kis univerzumot installációjában Madaras Péter. Fában láttatja gondolatait, érzéseit Hosszú Zoltán is – a kontyos női fejen a szél akár meg is lebbentheti az odaképzelt hajat, összeölelkező, korcsos alakjai sokértelműek. Éltes Barna faszobrai az életből táplálkoznak: a születéstől az egyenes gerincen át a templomharangig minden benne van alkotásaiban, de nem erőltetetten, inkább nyersen, máshol utalásszerűen, de hitelesen. Fából és fésült kenderkócból építkezik, e két anyagból rakja össze a kint és a bent világát. Nicu Barb szabadra engedi a színeket, formákat, olajfestékfoltjai mélységeket és magasságokat láttatnak, míg a szintén olajban alkotó Horváth Levente lecsendesíti az indulatokat, letisztítja a színeket, és hazavezet falura, ahol a kerítéslécen átsüt a nap.
A szombati megnyitón Vécsi Nagy Zoltán házigazda, az EMÜK igazgatója köszöntötte a népes közönséget, Lovas Fekete Zsolt és Molnár Hunor perkúciós kísérettel társult a képzőművészet mellé zenével. Dimény András képzőművész megnyitóbeszédében kiemelte: az alkotóknak közös az organikus művészetlátásuk, nem a sokkolás lehetőségeit keresik, természetes anyagokhoz nyúlnak, nincs digitális vagy egyéb komplex technológia munkáik hátterében, érdeklődési körük közel áll a természethez és az emberi természethez.