Az RMDSZ Kovászna városi szervezetének választmánya hétfői ülésén fogadta el azon tanácstagjelöltek névsorát és rangsorolását, akik a szövetség színeiben méretkeznek meg a helyi önkormányzati képviselői tisztségért a június 5-i helyhatósági választáson. A listát tegnap mutatták be hivatalosan a sajtónak, ugyanakkor elkezdték a szükséges támogató aláírások gyűjtését is.
Huszonkét személy jelentkezett a listára, egy közülük objektív okok miatt visszalépett. Az RMDSZ kovásznai szervezete 13 személy bejutását tartja lehetségesnek (jelenleg 11 tanácstag tevékenykedik a szövetség frakciójában). Mint ismert, Gyerő József ügyvédet jelölik a polgármesteri tisztségre. Ha pozícióba jut, a tanácsosi listán másodikként szereplő Jeszenovics Róbert Károlyra kívánja bízni az alpolgármesteri teendőket. Kovászna város jelöltje Bodó Lajos a megyei tanács RMDSZ-es listáján.
A pillanatnyilag tisztségben lévő RMDSZ-es képviselők közül hatan próbálkoznak újra: Gyerő József, Kádár Gyula, Kopacz Levente, Molnár János, Csikós Tibor, Gecse Imre. A tanácstagjelöltek listája sok új nevet tartalmaz. Gyerő József polgármesterjelölt érdeklődésünkre elmondta: a nevesítéseknél többek között figyelembe vették a potenciális jelölt szakmai képzettségét, korát, nemét, városon belüli lakhelyét is – így próbáltak meg egy olyan listát állítani, melyben minden társadalmi réteg képviselteti magát, és a város minden polgára megtalálhatja a számára megfelelő jelöltet. A nagy újdonság Domaházi János, aki öt mandátumon át független tanácstagként tevékenykedett, de most beállt az RMDSZ-be. Neki bejutó helyet biztosítottak, ezzel is próbálják összefogni a magyarságot, ellensúlyozni a széthúzást. Fontos új személy a listán Gazda István is, aki már sokat tett a városért, és a nyugdíjasokat is képviselni fogja. A csomakőrösiek részéről Dali Loránd kerülhet majd a tanácsba – magyarázta Gyerő.
Bodó Lajos városi RMDSZ-elnök köszönetet mondott a leköszönő városvezetés eddigi munkájáért, úgy értékelte, mindent megtettek, amit az adott körülmények között lehetett. Thiesz János leköszönő polgármester a maga során elmondta: örvend, hogy jó kezekbe kerül a város vezetése, a munkát, amelyet még 2008-ban elkezdtek, az új városfejlesztési stratégia alapján tovább lehet vinni. Az elkövetkező napokban, hetekben – szombatonként főként – az RMDSZ több aláírásgyűjtő standot is működtet Kovászna különböző részein.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.