Ünnepelt az egész város

2016. április 1., péntek, Közélet

A Sepsi-SIC történelmet írt, hiszen először nyert bajnoki címet a sepsiszentgyörgyi kosárlabda történetében – ennek örömére Sepsiszentgyörgy új főterén tegnap Sepsi-SIC-napot szerveztek, amelyen több ezren vettek részt.

  • Magasba emelik a kupát a lányok. Albert Levente felvételei
    Magasba emelik a kupát a lányok. Albert Levente felvételei
  • Több ezren gyűltek össze az Ismerős Arcok esti koncertjére
    Több ezren gyűltek össze az Ismerős Arcok esti koncertjére

A résztvevők – a Székely Légió tagjai zöld-fehér zászlókat, sálakat, mezt viselve, idősebbek és fiatalabbak, sokan családostul, babakocsival – már délután ötkor gyülekeztek, így lassan zöld-fehér tengerben úszott a színpad előtti tér. A hangulatot a Vass-Vitus Kinga és a Molnár Enikő által irányított Sport-All Sport Klub világbajnokságra készülő Z-Dance tánccsoportjának tehetséges kis és nagy táncosai alapozták meg, akiket már a kosárlabda-mérkőzések szüneteiben számtalanszor láthattunk. A folytatásban spontán tánccal biztatták mozgásra a jelenlevőket, majd az újdonsült bajnokok is bekapcsolódtak, és hamar átvették a stafétát. A tánc után továbbra is a Román Kupa-győztes és bajnokcsapatra irányult a reflektorfény, akiket a műsorvezető-páros, Kádár Zoltán és Vlad Manolăchescu egyenként szólított színpadra. Miközben a lányok a magasba emelték a két kupát, nagyszerű hangulat uralkodott a nézőtéren, ahol a már ismert rigmusokkal éltették őket az ország legjobb szurkolói: tudta már az egész város, bajnok lett a székely város. A zöld-fehérek folyamatosan autogramot osztogattak a jövő kosárlabdázóinak, és fényképeket készítettek, majd a kissé ellaposodó hangulatot az Amanda Thompson–Tyaunna Dominique Marshall páros tette újra vidámmá rögtönzött táncelőadással, amelybe a gyerekek is bekapcsolódtak. Az estét a várva várt koncerttel zárták: az Ismerős Arcok zenekar együtt énekelte el a zöld-fehér szurkolókkal a Nélküled című közkedvelt dalt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-04-01: Közélet - Bokor Gábor:

Összeállt a kovásznai lista (Kampányban az RMDSZ)

Az RMDSZ Kovászna városi szervezetének választmánya hétfői ülésén fogadta el azon tanácstagjelöltek névsorát és rangsorolását, akik a szövetség színeiben méretkeznek meg a helyi önkormányzati képviselői tisztségért a június 5-i helyhatósági választáson. A listát tegnap mutatták be hivatalosan a sajtónak, ugyanakkor elkezdték a szükséges támogató aláírások gyűjtését is.
2016-04-01: Máról holnapra - Mózes László:

A gyermeknevelés értéke

Noha érzékelhetően kampányízű, mégis szükséges a képviselőház szerdai rendelkezése, miszerint július elsejétől emelik a gyermeknevelési támogatást. Talán még lényegesebb, hogy felszámolják azt a korábbi, meglehetősen abszurd döntéskényszert, miszerint csecsemőjével karjában a szülőnek választania kellett az egy vagy két évig fizetett támogatás között, előbbi több pénzzel járt, utóbbi esetében pedig 1200 lejes felső küszöböt állapítottak meg – egyébként megkülönböztetve, mi több, megalázva a szülés előtt járulékait, adóját tisztességgel fizető szülőt csupán azért, mert szakmája és tudása okán magasabb jövedelemmel rendelkezett.