Kitüntették Semjént és Kelement

2016. április 15., péntek, Belföld

A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díjával tüntették ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt tegnap Kolozsváron. Az ünnepélyes ceremóniára az egyház zsinatának ülésén került sor, amelyen az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásvállalás miatt meghurcolt és elítélt erdélyi evangélikus lelkészekről és teológiai hallgatókról is megemlékeztek.

 

Semjén Zsolt az átadáson úgy nyilatkozott: „Az égi hazához is hűtlen az, aki a földi nemzeti közösségének a sorskérdései elől dezertál. Ezért van, hogy a kereszténység és a nemzeti elkötelezettség nem egymással szemben álló dolgok, hanem pont egymást erősítő fogalmak”. Az 1956-os forradalomról  megemlítette: a pesti srácoknak semmi esélyük nem volt a vörös hadsereggel szemben, de ma mégis ők állnak a történelem piedesztálján, az egykori  Szovjetunió pedig eltűnt a történelem süllyesztőjében. Úgy vélte: demokratának lenni annyit jelent, hogy nem szabad félni. „A küldetésünk az, hogy ne féljünk, a Jóisten akar velünk magyarokkal valamit” – jelentette ki.
Kelemen Hunor többek között arról beszélt, hogy az erdélyi magyar közösség akkor lehet sikeres és erős, ha egyházai továbbra is folytatják közéleti szerepvállalásukat. Az RMDSZ elnöke szerint ismét olyan időket él a közösség, amikor nap mint nap szembesül a kisebbségi lét kihívásaival.
Az eseményen Csendes László egyháztörténész beszélt arról a 11 erdélyi evangélikus lelkészről és teológiai hallgatóról, akiket meghurcoltak és bebörtönöztek az 1956-os kiállásuk miatt. „Az egyenes emberi tartást hagyták ránk örökségként” – fogalmazott. Az erdélyi evangélikus 56-osok emléktábláját Adorjáni Dezső Zoltán püspök leplezte le a kolozsvári evangélikus templomban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-04-15: Belföld - :

Lemondott a munkaügyi miniszter

A közalkalmazottak bérezése kapcsán kialakult vita miatt lemondott tegnap Claudia-Ana Costea munkaügyi miniszter. Dacian Cioloş miniszterelnök elfogadta lemondását, és hamarosan új tárcavezetőt nevez ki a megüresedett tisztségbe.
2016-04-15: Belföld - :

A Batthyaneumról a parlamentben

A gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtár ügyében hallgatta meg Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a képviselőház kulturális bizottsága. A miniszter elmondta: a gyulafehérvári táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. Azt is megemlítette, hogy európai uniós forrásokból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés.