A Batthyaneumról a parlamentben

2016. április 15., péntek, Belföld

A gyulafehérvári Batthyaneum Könyvtár ügyében hallgatta meg Vlad Alexandrescu kulturális minisztert a képviselőház kulturális bizottsága. A miniszter elmondta: a gyulafehérvári táblabíróság elfogadta, hogy a kulturális tárca is belépjen a Batthyáneum tulajdonjogáról szóló perbe, és védje a román állam érdekeit. Azt is megemlítette, hogy európai uniós forrásokból ötmillió euróig terjedő összeget fordíthatnának az épület felújítására, de ezt lehetetlenné teszi a tulajdonjogról szóló, 18 éve tartó pereskedés.

 

A meghallgatás után Márton Árpád képviselő közölte: a miniszter arról is beszélt, hogy csupán a könyvtár adminisztrálásában kellene valamiféle szerepet biztosítani a római katolikus egyháznak, a bizottság tagjai pedig azt is felvetették, hogy a gyűjteményt máshol kellene biztonságba helyezni. Ez nem lehetséges, mert Batthyány Ignác arról is rendelkezett végrendeletében, hogy a könyvtárat Gyulafehérváron kell megőrizni. „Annyi biztos, hogy a román állam a tulajdon egészére semmiképpen nem tarthat igényt, legfeljebb csak a tulajdonjog felére, és Gyulafehérvárról egyetlen könyvet sem szabad elvinni” – jelentette ki Márton Árpád. A Batthyáneum visszaszolgáltatását legutóbb tavaly szeptemberben utasította el a kormány alárendeltségében működő restitúciós bizottság. Ezt a döntést támadta meg az egyház a bíróságon. (MTI)
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN. Szokatlan indulatokat keltett a bukaresti Operában Johan Kobborg dán koreográfus távozása. A három éve itt dolgozó művészeti vezető a héten lemondott, mert  az április 4-én ideiglenesen kinevezett Tiberiu Soare igazgatóval konfliktusba került. Ez megosztotta az alkalmazottakat, kedden többtucatnyi balett-táncos tüntetett Kobborg mellett, egy másik művészcsoport pedig az operaház lépcsőiről fütyülte ki őket. Azóta még hét lemondást iktattak, tegnap pedig lefújták az április 28-ra tervezett nemzetközi táncos gálaestet. A botrány Dacian Cioloş kormányfőhöz is elért, aki türelemre intette a közvetlenül hozzá forduló Alina Cojocaru balett-táncost.  A művelődési miniszter tárgyalásokkal próbálja megoldani a kínos helyzetet, amelyben már a brit nagykövet is megszólalt, aggodalmát fejezte ki, mert a társulatnak több szigetországi tagja van. (Ziare.com)
HOLOKAUSZTTAGADÓ HÍRSZERZŐ. Holokauszttagadásért jelentette fel az Antiszemitizmust Figyelő Központ a román főügyésznél Vasile Zărnescu állítólagos tartalékos hírszerzőtisztet, aki múlt héten megjelent könyvében „a világtörténelem legnagyobb hazugságának” nevezte a holo­kausztot. A legfőbb ügyészhez intézett levél külön felhívja a figyelmet arra, hogy Zărnescu tartalékos hírszerző tisztként írja alá írásait, és a borítón is a Román Hírszerző Szolgálat  egyenruhájában pózol. A 67 éves, szociológus végzettségű Zărnescu 1991-től 2002-ig volt hírszerző, majd a Románok Nemzeti Egységpártjában és a Nagyrománia Pártban politizált. Romániában 2002 óta büntetik a holokauszt tagadását, hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság jár érte. (MTI)
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2016-04-15: Belföld - :

Kitüntették Semjént és Kelement

A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház Reményik Sándor-díjával tüntették ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt tegnap Kolozsváron. Az ünnepélyes ceremóniára az egyház zsinatának ülésén került sor, amelyen az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásvállalás miatt meghurcolt és elítélt erdélyi evangélikus lelkészekről és teológiai hallgatókról is megemlékeztek.
2016-04-15: Belföld - :

Munteanu jelölésének visszavonását kérik

Tekintélyes romániai szervezetek kérték tegnap az NLP-t, hogy ne Marian Munteanu egykori diákvezért jelölje bukaresti főpolgármesternek, mivel ez sérti a demokratikus értékeket. A felhívást a Diszkriminációellenes Koalíciót alkotó hét civil szervezet írta alá.