Tekintélyes romániai szervezetek kérték tegnap az NLP-t, hogy ne Marian Munteanu egykori diákvezért jelölje bukaresti főpolgármesternek, mivel ez sérti a demokratikus értékeket. A felhívást a Diszkriminációellenes Koalíciót alkotó hét civil szervezet írta alá.
Szerintük Munteanu fasiszta irányultságú eszmékkel szimpatizál, és jelölése révén olyan gondolatoknak adhat hangot, amelyek javíthatatlan károkat okozhatnak szociális, nemzetiségi és vallási szinten. „Munteanu fasiszta irányultságú eszmékkel szimpatizált és szimpatizál, melyektől soha nem határolódott el. Ortodox fundamentalista diskurzusa nem egyeztethető össze a demokratikus, sőt, az alkotmányos értékekkel sem” – áll a felhívásban. Az aláírók úgy vélik: a jelölés által Románia az elszigetelődés spiráljába kerülhet. Az Ellie Wiesel Intézet is aggodalmának adott hangot. Az NLP közleményben utasította vissza a vádakat. A párt szerint Munteanu szélsőjobboldali kötődéseiről szóló mítoszt a posztkommunista hatalom terjesztette el 1990-ben, hogy hiteltelenítse az akkori diákvezért.