Kézdivásárhelyi az év civil szervezete

2016. április 16., szombat, Közélet

Szűk körben osztotta ki a Civilek Háromszékért Szövetség (Civek) a már hagyományosnak mondható Az év civil szervezete díjat. A kitüntetést ez alkalommal a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület érdemelte ki.
 

 

A szövetség felhívására hét sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, illetve erdővidéki civil szervezet nyújtott be pályázatot. Közülük öten jelentek meg a díjátadón.
Oláh Kata, a Civek ügyvezetője felidézte az első alkalommal 2013-ban kiosztott elismerés létrejöttének történetét – a civil életre kívánták ráirányítani a figyelmet –, majd ismertette az idei kiírás újdonságát. Most egy megvalósított kezdeményezésükkel pályázhattak a szervezetek, korábban a teljes előző évi tevékenység alapján döntöttek.
A projektek értékelését ez alkalommal is a szövetség vezetőtanácsa végezte. A zsűri részéről Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas segélyszervezet képviselője elmondta, nehéz volt a döntés, hiszen minden pályázó esetében látszott, milyen komoly munka áll a megvalósítás mögött, közösségépítő szerepük pedig kétségtelen. Folytatásra ösztönözte a szervezeteket, illetve megemlítette: örömükre szolgál, hogy már nem csak a sepsiszentgyörgyi szervezetek aktívak.
A pályázókat és programjaikat Oláh Kata ismertette, majd a jelenlévők is beszéltek magukról és megvalósításukról. Az idei díjért az Aranyliliom Egyesület, a Bolyongó Színházi Egyesület, a Mihai Viteazul Alapítvány, a Pál Utcai Fiúk Egyesület, a Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a Kormos Egyesület, valamint a Zöld Nap Egyesület szállt versenybe. Győztesként végül az utóbbi került ki a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park részleges felújítását, rendbetételét, illetve kapcsolódó oktatási, ifjúsági programok szervezését célzó programjával. Derzsi Katalin projektfelelős elmondása szerint a park hátsó részén sikerült egyebek mellett az utcai bútorzatot kicserélni, egy szabadtéri „osztálytermet” létrehozni, illetve természettudományi ismeretekkel gazdagítani a diákokat. Keserűen megjegyezte: munkájuk egy része sajnos már a vandalizmus áldozata lett. Az egyesület egyébként a kitüntetéssel együtt a T3 Kiadó által felajánlott ezerlejes támogatást is átvehette. Elismerésben részesült az erdőfülei Kormos Egyesület, valamint a Moira.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-04-16: Közélet - Szekeres Attila:

Országhatáron átívelő vetélkedő (A székelység története)

Székelyföldieken kívül vajdaságiak is bejutottak a Székely Mikó Kollégium Alapítvány és a sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza által szervezett A székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny második fordulójába, melyet május 7-én tartanak, tájékoztatott a főszervező Pénzes Loránd történelemtanár.
 
2016-04-16: Közélet - Fekete Réka:

Magyar Athenas 250

A szülőföldhöz való kötődésünket erősíti, ha tudjuk, hogy Székelyföld mit adott hozzá az egyetemes magyar kultúrához – vallják a Magyar Athenas 250 interdiszciplináris vetélkedő szervezői. A megmérettetés – amelynek ma 10 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartják a nyilvános döntőjét sepsiszentgyörgyi, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és brassói csapatok részvételével – része a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (SZTT) Székelyföldi Kincskereső elnevezésű programsorozatának.