Annyi új, szokatlan elnevezésű szakma, foglalkozás, beosztás jelenik meg manapság, hogy lassan már klasszikusnak számít közöttük a teatrológia. Magyarországon színháztudományi karnak nevezik, ami jóval konkrétabb fogalom, de ez esetben nem egyértelmű, hogyan lehet elméleti szinten tárgyalni a színházcsinálás nagyon is gyakorlati munkáját.
A teatrológia szak mindenekelőtt dramaturgokat képez, másodsorban írókat, fordítókat, médiában, sajtóban dolgozó szakembereket, rendezvényszervezőket. A színházi dramaturg elsődleges feladata a színház és a közönség közötti értő kapcsolat kialakítása, szűkebb értelemben egy előadáson, tágabb értelemben az intézményi kommunikáció minden formáján keresztül. A „dramaturg” görög szó, eredeti jelentése: drámaíró. Tehát mindenekelőtt az előadások szövegéért felelős, a ma már nehézkesnek számító drámaszövegek, regények adaptációjáért, ezek rövidítéséért, átírásáért, fordításáért. A jó dramaturg ismeri a kultúra írott és íratlan történetét, átfogó színházművészeti és irodalomtörténeti ismeretei révén részt vesz  a színházi alkotófolyamatokban. Hidat képez a mű és az alkotók között.
Vásárhelyen felmerült, hogyan lehet hasznosítani a képzésben szerzett ismereteket az élet különböző területein, mi az, amiben hiányos a teatrológusképzés, hogyan lehet a színházat közelebb vinni az emberekhez, hogyan lehet a nézőt bevonzani a színházba? Jóleső érzés, hogy a nem színházi berkekben dolgozók közül is valamennyien szívügyüknek érzik a színházat, sok energiát fektetnek különböző, ezzel kapcsolatos önkéntes tevékenységekbe. Hallgattam a lelkes hozzászólásokat, próbáltam megérteni a szempontokat, és közben azon gondolkodtam, vajon miért fontos a színház népszerűsítése azoknak, akik a színházi emberek többségétől eltérően nem önmaguk miatt ragaszkodnak a hivatásukhoz? Vajon miért fontos számukra ez a különös világ, ahol a taps és a dicsőség nem nekik jár?
Olyan ez, akár a jótékonykodás vagy a környezetvédelem: ha az ember egyszer magáénak tekinti az ügyet, mindig megérintik az azzal kapcsolatos problémák. Ha valaki teatrológia szakot végzett, akaratlanul is vonzódik a színházhoz, úgy fordul felé minden irányból, akár a napraforgó. Talán ez lehetne a legpontosabb meghatározása a teatrológus szakmának: színházszerető.
Nem lehet pontosan lemérni a konkrét anyagi hasznot nem termelő humán tárgyak és művészetek hatását, eredményeit, de minél kevesebb teret enged ezeknek a világ, annál nagyobb hiányosságok mutatkoznak emberi kapcsolatainkban, világlátásunkban, gyermekeink fejlődésében. Nem lehet pontosan lemérni, miként hat az emberre a színház, de azáltal, hogy testünket-lelkünket használja, vizsgálja különböző élethelyzetekben, segít az emberlét művelésében, tartást ad a mindenkori emberi társadalmaknak. A színész testéről, lelkéről, gesztusairól, munkája hatásáról született elméleti művek, doktori disszertációk fényé­ben egyesek számára az is egyértelmű, hogy a színháztudomány az embert vizsgáló egyik legátfogóbb tudományág. Kicsit talán idealista ez a felfogás, de ez ad értelmet megannyi viszonzatlan szerelemnek.