Életünket, közérzetünket, lehetőségeinket meghatározó kérdéskört boncolgat a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben tegnap délután nyílt kiállítás: a művészek az egyén munkához való viszonyát értelmezik, boncolgatják, a csoportos kiállítás címe Munkások ünnepe.
A Magmában múlt, jelen egyaránt találkozik, az alkotások többsége emberi problémák felvetésére, értelmezésére ösztönöz. Hiszen minden, munkáját több vagy kevesebb elhivatottsággal végző ember sorsa egyszeri és megismételhetetlen, filmbe, avagy regénybe kívánkozó, még ha mégoly szürkének tűnik is. Erre reflektálnak a kortárs művészek – Răzvan Anton, Csákány István, Csiki Csaba, Erhardt Miklós & Claudio Feliziani, Fabricius Anna, László István, Miklósi Dénes & Miklós Szilárd, Iulia Toma –, álláspontjukat installáción, rajzon, fotón, videomunkán megjelenítve. A különféle megközelítési módok közül ezúttal talán a személyesség a leglényegesebb, a munkáját valahol, valamikor, valahogyan végző egyén sorsa több alkotásból is visszaköszön. Igen izgalmas a kolozsvári Minerva Archívum bemutatása, illetve az abból felépített művek: mintegy harmincezer, 1965–1993 között készített sajtófotót mentettek meg, digitalizáltak (photoarchive.minerva.org.ro), Miklósi Dénes képzőművész pedig azt felhasználva állította össze Már láttuk című, igen szuggesztív munkáját, mellyel a kollektív memória fontosságára (is) utal.
A tegnapi kiállításmegnyitón a művészek közül jelen volt Iulia Toma, Răzvan Anton és Miklósi Dénes, köszöntőjében Kispál Ágnes Evelin pedig F. Liska Tibor mai előadására hívta fel a figyelmet, míg Kispál Attila a művekről szólt röviden. Izgalmas, különleges kiállításra várja a Magma az érdeklődőket, a rendezvény erős színfoltja a Szent György Napok kulturális forgatagának.