Szent György NapokÍrásról és női témákról

2016. április 19., kedd, Közélet

„Irodalmi feladat például az, hogy miként lehet elmesélni egy embert, egy sorsot, egyáltalán mi az, hogy sors, és ki alakítja” – mondta Kiss Noémi az idei, 25. Szent György Napok kultúrhetének első irodalmi eseményén vasárnap délután a megyei könyvtár Gábor Áron Termében. Az Irodalmi Akadémia sorozat részeként szervezett, Kiss Noémit bemutató közönségtalálkozó felolvasással kezdődött, utána pedig a budapesti Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János kritikus beszélgetett a szerzővel.
 

  • Szegő János és Kiss Noémi
    Szegő János és Kiss Noémi

Kiss Noémi elmondta, írás szempontjából nincs különbség számára esszé és regény, fikció és valóság között, és bár az irodalmi életben többször méltatták őszinteségét, végső soron csupán játék a szavakkal, a nyelvvel, amit íróként művel. A tavaly megjelent Sovány angyalok című regénye arról szól, hogyan éli meg egy nő, hogy nem lehet gyereke, de mint megtudhattuk, Kiss Noéminek kettő is van, akik annyira inspirálják, hogy a gyermeknevelési időszakban négy könyve jelent meg. Mivel korábbi kötete, az Ikeranya is női témát, a szülés-születés folyamatát járja körül, egyesek feminista írónak tartják, de ő tiltakozik a címke ellen, sőt, bevallása szerint még „írósága sem egyértelmű számára”, akkor sem, ha 2003 óta megjelenő, több nyelvre lefordított műveiből „majdnem meg tud élni”.
Szegő János kérdései nyomán életének és írói munkásságának sok fontos részletéről mesélt még az írónő, többek között arról, hogy gyermekkorában komoly úszókarrier elé nézett, váltóban a vízben például Egerszegi Krisztinával, nagyon sokat utazott nyugatra és keletre egyaránt, fontos volt számára a Kádár-korszak, hőseit mindig több oldalról próbálja megközelíteni, írást tanított különböző egyetemeken, de úgy gondolja: egy írónak szuverénnek kell lennie, egy regénynek pedig mindig többet kell mutatnia, mint amit tanítani lehet. Kiss Noémi kedvenc szerzői közé tartozik Nádas Péter, Szabó Magda, Forgács Zsuzsa, szerinte a nagy klasszikusok – Jókai, Móricz, de akár Németh László és Kosztolányi is – eléggé sematikusan ábrázolják a nőt. Korábban blogot írt, ma inkább a Facebookon aktív.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1536
szavazógép
2016-04-19: Közélet - Mózes László:

Munkások ünnepe (Kiállítás a magmában) (Szent György Napok)

Életünket, közérzetünket, lehetőségeinket meghatározó kérdéskört boncolgat a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben tegnap délután nyílt kiállítás: a művészek az egyén munkához való viszonyát értelmezik, boncolgatják, a csoportos kiállítás címe Munkások ünnepe.
2016-04-19: Közélet - :

Okostelefonon is követhető (Röviden)

Kolozsvári diákok jóvoltából Android rendszert futtató okostelefonokra letölthető az az alkalmazás, amely révén a Szent György Napok programja is elérhető, illetve a szoftver további segítséget is nyújt a programok közötti tájékozódásban. Erdély András sajtófelelős szerint egyebek mellett szűrőket lehet alkalmazni, ezáltal könnyebbé válik a virtuális programfüzet használata, illetve olyan opciókat is lehetővé tesz az alkalmazás, mint például az értesítések a kedvencként megjelölt eseményekről. Az alkalmazás a Google-áruházból tölthető le, FestivApp néven kell keresni. (ndi)