Miénk itt a tér

2016. április 25., hétfő, Közélet

Miénk itt a tér – csendült fel tegnap este Sepsiszentgyörgy főterén a Szent György Napok záróakkordjaként tartott Zenevonat című produkció ráadásában. Erre mintha visszaköszönt volna az egy estével korábbi Karthago-koncert egyik dalának refrénje: ezer éven át. Hiszen, a Karthagóval énekelve: Apáink útján járunk még, őseink táncát járjuk még (…) ezer éven át megtanultuk már, mire jó a szív és a száj.

  • A szervezők szerint ötvenezres tömeg követte a Zenevonat produkciót. Albert Levente felvétele
    A szervezők szerint ötvenezres tömeg követte a Zenevonat produkciót. Albert Levente felvétele

A szombati rock-estet a Pokolgép fellépése tette teljesebbé. A jubileumi, 25. városünnep alkalmával a korábban megszokott tűzijátékot lampioneregetés váltotta fel. Bonnie Tyler fergeteges koncertje után a legendás LGT slágereit játszó Zenevonat produkció alatt (miközben Presser nélkül kicsit másként „szólt a rádió”) a színpad mögül színes lampionok szálltak a magasba Szent György napjának estéjén Sepsiszentgyörgyön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 345
szavazógép
2016-04-25: Közélet - Fekete Réka:

Hemolitikus urémia gyanúja újból

Szombat délután a bukaresti Marie Curie Sürgősségi Gyermekkórházba szállították Sepsiszentgyörgyről azt a kétéves és kilenc hónapos hidvégi gyermeket, akinél a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban a hemolitikus urémia szindróma jellegzetes tüneteit fedezték fel.
2016-04-25: Közélet - :

Példát mutat, mércét állít (A 90 éves Kallós Zoltán köszöntése)

A 90 éves Kallós Zoltán néprajzkutatót köszöntötték szombat este Kolozsváron a Magyar Operában szervezett ünnepi gálán, melyen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is.